IFRS 15 – „Partnerekkel kötött szerződésekből származó bevételek elszámolása”

Az IASB és a FASB által már 2014. má­jus 28-án kibocsátott összehangolt, közös standardnak eredetileg már 2017-től ha­tályba kellett volna lépnie, de számolva az átállás nehézségeivel, a standard kö­telező alkalmazásának bevezetése átke­rült 2018. január 1-jére. Egy olyan közös, átfogó és összehasonlíthatóságot biztosí­tó standardról van szó, amely kiváltja a jelenlegi IAS 18 Árbevétel és az IAS 11 Beruházási szerződések standardokat. Az átállás legfőképpen azokban a szek­torokban okoz majd nehézségeket, ahol termékcsomagokkal kereskednek, áruk és szolgáltatások kombinációit értékesítik. Ilyenek például a szoftvergyártók és a te­lekommunikációs cégek, mivel esetükben gyakran előfordulnak hűségakciók és térí­tés nélküli termékátadások. A standard új elemei a tranzakciós ár allokálása, a telje­sítéskori bevétel elszámolása és a változó ellenérték kezelése. A standard készítői számos kérdésben jelentős teret hagytak a saját, szubjektív megítélésre, becslés­re, mérlegelésre, amivel egyben megnő a becslésekben rejlő bizonytalanságok mér­téke is.

A standard alapelve, hogy csak annyi bevétel kerüljön elszámolásra, amennyit az eladó a várakozásai szerint jogosnak tart. A bevétel pontos meghatározásában a gazdálkodóegységet az alábbi ötlépéses modell követése segítheti.

1. Vevőkkel kötött szerződések azonosítása

Egy szerződés akkor tekinthető vevőkkel kötött szerződésnek, ha a standardban meghatározott feltételek maradéktalanul teljesülnek:

• a szerződő felek szóban vagy írásban jó­váhagyták a szerződést, illetve a szoká­sos üzleti gyakorlatuk támasztja azt alá;

• hajlandók eleget tenni a teljesítési köte­lezettségeiknek;

• azonosítani lehet mindkét fél jogait;

• valószínűsíthető az ellenérték befolyá­sa, beszedhetősége.

2. A szerződésben foglalt teljesítési kötelezettség azonosítása

A gazdálkodóegységnek azonosítania kell a vevővel kötött szerződésben foglalt áruk és szolgáltatások teljesítési kötelezettségé­nek minden egyes elkülöníthető elemét. Egy termék vagy szolgáltatás akkor elkülö­níthető, ha a vevő profitál belőle önmagá­ban vagy más erőforrásokkal kiegészítve.

3. A tranzakciós ár meghatározása

A tranzakciós ár az az ellenérték, amire a gazdálkodóegység jogosult az átadott áruk vagy szolgáltatások ellentételezéseképpen. A változó ellenérték becsült összegét a vár­ható érték vagy a legvalószínűbb összeg módszere közül azzal kell meghatározni, amelyik megbízhatóbban jelzi előre azt az ellenértéket, amelyre a vállalkozás jogo­sult lesz. A becslését az ellenérték jellege, a pénzügyi teljesítés várható ideje és nagy­sága befolyásolhatja. Változó ellenértékkel engedmények, jóváírások, árkoncessziók és teljesítési bónuszok esetében kell szá­molni, és mindig a bevételek egyenletes elszámolására kell törekedni.

4. A tranzakciós ár allokálása a teljesítési kötelezettséghez

Az allokálás célja az, hogy minden külön azonosítható teljesítési kötelezettséghez arányos tranzakciós ár kerüljön hozzá­rendelésre.

Minden értékesített árura, úgy kell te­kinteni tehát, mintha azt önállóan értéke­sítették volna. Ha ez az önálló eladási ár nem határozható meg, akkor becslések­re van szükség. A bevételek felülértékelé­sének megakadályozása érdekében meg kell becsülni az árbevételek későbbi idő­szakban történő jelentős visszavezetésé­nek mértékét.

5. A bevétel elszámolása

Az IAS 18 szerint akkor lehetett elszá­molni a bevételt, amikor a kockázatok és hasznok átkerültek a vevőhöz. Az új standard a kontrollok – vagyis az áru és szolgáltatás fölötti irányítási jogok – át­adásához köti ugyanezt. A kontroll akkor tekinthető átadottnak, ha a teljesítési köte­lezettségeknek eleget tettek. A bevétel el­számolása jellemzően egy adott időpont­hoz kötődik, és csak akkor számolható el egy adott időszak alatt, ha a következők­ben felsorolt kritériumokból legalább az egyiknek megfelel.

• A vevő a teljesítés alatt folyamatosan élvezi a hasznokat. Ilyenek például az olyan ismétlődő szolgáltatások, mint a takarítás vagy rendszeres karbantartá­si munkálatok.

• A gazdálkodóegység olyan eszközt hoz létre, amelyet a vevő folyamatosan kont­roll alatt tart. Például, amikor a vevő bir­tokában lévő telken folyik egy építkezés vagy felújítás.

• A gazdálkodóegység nem egy olyan eszközt hoz létre, amely rendelkezik al­ternatív felhasználással és jogosult az el­végzett munka ellenértékére.

A tanulmány teljes terjedelemben az alábbi linken érhető el:

         Streitmann_Laura_tanulmanya.docx