Immateriális javak a számviteli gyakorlatban

A számviteli beszámoló a múltra épít, azaz a megvalósult események, számok, adatok rendszerezett halmazát adja. Másrészt a számviteli beszámoló deklarált rendeltetése megbízható és valós kép biztosítása a vállalati működésről. Az óvatosság elvének domináns érvényesülése valóban azt eredményezi, hogy a beszámolóban feltüntetett pénzügyi adatok megbízhatók. Ugyanakkor nem minden körülmények között valósul meg az, hogy ez a külvilág számára prezentált kép egyben valós is. Amennyiben egyetértünk azzal, hogy a XXI. századi vállalatok működése jelentős mértékben a szellemi tőkére épül, akkor jogosan merül fel kérdésként, hogy vajon az a számviteli beszámoló, amely ezeknek a szellemitőke-elemeknek csak töredékét mutatja ki, mennyire hiteles, milyen mértékben szolgálhat komoly piaci döntések alapjául?

A korábban megjelent cikkemben az immateriális javak számvitelének elméleti kérdéseit tárgyaltam. Ennek körében három központi témát azonosítottam: az aktiválási kritériumokkal, az értékeléssel, valamint a közzététellel kapcsolatos kérdéseket és problémákat. Jelen tanulmányban az immateriális javak számvitelével kapcsolatos főbb megállapításaimat foglalom össze, bemutatva a témával kapcsolatban végzett empirikus kutatásomat is. Az empirikus kutatás a hazai gazdálkodók társaságiadó-bevallásában szereplő adataira, az egyedi vállalati beszámolók vizsgálatára és a mérlegképes könyvelők körében végzett kérdőíves kutatás eredményeire épült.

A kutatás során megállapítást nyert többek között, hogy:

• a beszámolók döntő többségében nem fordul elő immateriális jószág, ha pedig előfordul, viszonylag alacsony értéken és a teljes vagyonnagysághoz viszonyítva rendkívül alacsony arányban;

• az immateriális javak kimutatása a mérlegben összefüggésben áll a gazdálkodó méretével, a gazdasági ágazattal és a tevékenység jellegével;

• az immateriális javak piaci értéke jellemzően nem kerül számszerűsítésre az év végi értékelés keretében;

• a piaci értékelés elsődleges forrása a könyvvizsgáló szakmai segítsége, jellemző módszere pedig a hasonló eszközök piaci értékének vizsgálata;

• a vállalatok a közzétételi követelmények nagy részét teljesítik, ám ezen túl az immateriális javakról szűkszavúan nyilatkoznak;

• a kötelező számviteli eljárásokon kívül nem készül elemzés és értékelés az immateriális javakról, ezért nem is áll rendelkezésre többletinformáció;

• a nagyobb (közérdeklődésre számot tartó) gazdálkodók részletesebb információkat tesznek közzé az immateriális javakkal kapcsolatban.

Az immateriális javakkal kapcsolatos beszámolási rendszer továbbfejlesztését három formában látom megvalósíthatónak. Először is szükséges lenne számba venni azokat a szellemitőke-elemeket, amelyek a jelenlegi beszámolási rendszerben is megfelelnek a mérlegképességi kritériumoknak (és eszközkénti kimutatásuk egyébként kötelező is lenne), de egyéb megfontolások miatt – jellemzően az alacsonyabb adófizetési kötelezettség által vezérelten – inkább a tárgyévi ráfordítások között kerülnek elszámolásra. Másrészt megoldás lehetne, ha a vállalatok a (tudatosan felépített szellemi tőke menedzsment keretében) beazonosított, de a mérlegben adott pillanatban be nem mutatható immateriális vagyonelemeket mérlegen kívüli tételként külön nyilvántartásban feltüntetnék. A teljes beszámoló által tükrözött piaci kép valósabbá tétele érdekében célszerű lenne, ha a számadatokat kiegészítő szöveges információk között megjelennének a vállalat szellemi tőkéjével kapcsolatos szöveges értékelések is.

A tanulmány teljes terjedelmében elérhető - a szerző által leadott formában - az alábbi linken:

Dr._Saxne_dr._Andor_Agnes_Marta_Immaterialis_javak_a_szamviteli_gyakorlatban.pdf