A magyar bankszektor bizonyította válságállóságát - INTERJÚ DR. KOVÁCS LEVENTÉVEL

 – Hol tart a bankszektor az e-ügyintézés, a digitális átállás területén?

– A digitalizáció kihívása és lehetőségei mára globálissá és meghatározóvá váltak. Megjelentek a fintech cégek mint pénzügyi innovátorok és az sem ritka, hogy ismert bankok válnak úttörőkké a modern irányza­tokat integrálva. Ennek a piaci fejlődésnek a nemzetközi és a hazai szabályozói kör­nyezet is bővülő teret nyit, hiszen a PSD2- irányelvet a tagállamok 2018. január 13-ig voltak kötelesek átültetni belső jogrendjük­be, és a keretrendszer néhány eleme, pél­dául a panaszkezelési szabályok életbe is lépnek. A PSD2 alapján kialakuló új jog­szabályi környezet legtöbb komponen­se 12–18 hónap múlva lép hatályba (nyílt banki interfész, fraud monitoring rendszer, erős ügyfél-hitelesítés). Az irányelv egyik legfontosabb jellemzője, hogy szabályozza a szektorban megjelent új típusú pénzfor­galmi szolgáltatásokat és az azokat nyújtó társaságok tevékenységét. Bár a szabályo­zás alapvető célja a szolgáltatások széle­sebb elérhetősége (akár harmadik feles, nem banki platformokon keresztül), a biz­tonsági szempontok jelentősen korlátozzák az ebben rejlő üzleti lehetőségeket, mert például információt kötelezően csak fize­tési számlára, utolsó 90 napra és csak li­mitált információval lesznek kötelesek a bankok megosztani. EU-szinten látszólag ellentmondó szabályozások formálódnak: míg a PSD2 elvrendszere nyitást céloz, ad­dig a GDPR adatvédelmi rendelet jelentős szigorítást eredményez az ügyféladatok ke­zelésében, felhasználásában és azok meg­oszthatóságában.

– A bankok szolgáltatásai hogyan digi­talizálódnak? Hogyan gyorsul a fizetésfor­galom?

– A modernizálódás mozgatórugója pél­dául az e-kereskedelem és a fizetési kár­tyák mobilfizetési környezetbe illesztése, emellett a szolgáltatások távoli eléréssel történő igénybevétele is dinamikusan fej­lődik. A gyorsaságot pedig döntően befo­lyásolja, hogy az Azonnali Fizetési Rend­szer a Magyar Nemzeti Bank irányításával, a GIRO vezetésével 2019 nyarától lesz be­vezetve hazánkban: 10 millió forint érték­határig a tranzakciók 5 másodpercen be­lül kerülnek teljesítésre a hazai fizetésfor­galomban a hét minden napján, bármely napszakban és időpontban. Az e-személyi, valamint az e-aláírás megjelenése, elterje­dése szintén hozzájárul az új, könnyebb, gyorsabb elérést és fizetési tranzakciókat biztosító pénzügyi termékek megjelené­séhez. Ugyanakkor a pénzügyi közvetítő­rendszer stabil működésének lényeges kri­tériuma a biztonság. Hazánk az elektroni­kus lakossági fizetésforgalomban jelentős szerepet játszó bankkártyás fizetések te­rén az ECB (European Central Bank – Euró­pai Központi Bank) statisztikái szerint most a legbiztonságosabb európai állam. Lénye­ges, hogy fenntartsuk ezt az állapotot.

– Az elmúlt éveket nehéz időszakként könyvelhették el a bankok. Milyenek most a szektor kormányzati kapcsolatai?

– A magyar bankszektor bizonyította vál­ságállóságát. A régiós viszonylatban is jelen­tős banki többletterhek, a forint leértékelő­dése és ennek a banki eszközökre gyakorolt hatása, a jelentős nemfizető hitelállomány ellenére a szektor megbízhatóan szolgálta­tott. A 2017-es év javuló eredményeket ho­zott, a piaci szereplők többsége a növeke­dés útjára lépett és javította profitabilitá­sát. A szektorszintű javuló eredményekhez hozzájárult az ország gazdasági növekedé­se, a kiszámíthatóbb szabályozói környezet és a változatlanul kiegyensúlyozott kapcso­lat a kormánnyal és a jegybankkal. Enyhült a szektorra nehezedő adózási nyomás és az idei évben nem szembesültünk új, jelentős terhet okozó kormányzati intézkedéssel. A korábbi években ezek a terhek erős nyomás alá helyezték a bankokat. Részben ezek ha­tásaként enyhült a gazdaság sérülékenysége és javulhatott markánsan a makrogazdasá­gi környezet, aminek az eredményei áttéte­lesen visszahatnak a bankszektor javuló tel­jesítményéhez. Azt még nem mondhatjuk el, hogy összességében az EU-ban tapasz­talt átlagos szintre csökkentek volna a banki terhek, amely révén a régiós versenyképes­ség visszaszerezhető lenne. A bankadót je­lentősen csökkentette a kormányzat, így a korábbi keleti blokkból csatlakozó 11 tagál­lamban már „csak” a 3. legmagasabb ilyen típusú adót fizeti a magyar hitelintézeti kö­zösség. Jelentős erőforrásokat igényel az új európai jogi normák hazai alkalmazása: a befektetésszolgáltatási ágazatban, a pénz­forgalomban és az európai számviteli szten­derdekre történő átállásban kell fejleszte­nünk.

– Az IFRS-ek (a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok) egyedi beszá­molási célokra történő kötelező alkalma­zása mit jelent a bankok számára, mennyi­ben segíti a versenyképességüket?

– Az IFRS-ek sajátossága, hogy a részle­tes magyar szabályozás helyett tágabb körű interpretációs lehetőséget nyújtó standar­dok alapján történik a beszámolókészítés, amely egyben az adófizetési kötelezett­ség meghatározásának egyik alapjául szol­gál. Ugyanakkor a bankok különböző mó­don értelmezhetnek bizonyos kérdéseket, így a kezdetekben a felügyeleti szerveknek (NAV, MNB) nagyobb rugalmasságot kelle­ne tanúsítaniuk. A közvetlen hasznot nehéz mérni, azonban hosszú távon a nemzetkö­zi szinten közös számviteli nyelv használata mindenképpen előnyt jelent például az összehasonlíthatóság terén. Az IFRS-ben job­ban érvényesül „a tartalom elsődlegessé­ge a formával szemben” logika, ezáltal sok esetben az adózás közelebb kerül a számvi­telhez, mint a magyar számviteli szabályok alkalmazása alatt. Közvetlen előnyt jelent­het, hogy az IFRS több eszközcsoportnál ad lehetőséget az eszközök felfelé értékelésé­nek, így szavatolótőke-számításnál a tőke­szükséglet inkább az eszközök valós érté­kén kerül megállapításra. Megnyílik a szek­tor mélyebb elemzésének a lehetősége is.

– Hogyan sikerült a felkészülés? Számí­tanak-e bármiben nehézségre?

– Az átmeneti időszak a legnehezebb. Ilyenkor még nincs elég tapasztalat a szám­viteli és adózási kérdések kezelésében, és a törvényalkotó is több adminisztratív jelle­gű elvárást támasztott szoros határidőkkel. Azoknak, akik már korábban is bocsátottak ki IFRS-ek szerinti egyedi beszámolót, né­hány analitikus rendszerben kellett a meg­felelő módosításokat elvégezniük, hogy az eddigi robusztus, adatminőségre kevésbé érzékeny számítási modellek pontosabbak legyenek. Itt elsősorban az effektív kamat­láb módszertana volt fókuszban. A jelentős adattisztítás nélkülözhetetlen volt. Összes­ségében az átállás ebben a körben is fejlesz­tési (IT, számviteli) erőforrások felhasználá­sát igényelte. A legnehezebb helyzetben azok a bankok voltak, amelyek sem egye­di, sem konszolidált IFRS-ek szerinti beszá­molót nem készítettek korábban. Úgy ér­zékeljük, hogy az MNB felé történő jelen­tésszolgálat IFRS alapokra történő átállítása kihívást jelent, de hasonló nehézségek van­nak az adózás témakörében is. Utóbbi terü­leten a társasági és az iparűzési adót érintet­te a változás. Ezek az adónemek szorosan kötődnek a számviteli elszámolásokhoz. Így a korábban alkalmazott, hosszú évek során kialakított – sok esetben hatósági állásfogla­lásokkal, illetve az eddigi ellenőrzési gya­korlattal alátámasztott – folyamatokat mind felül kellett vizsgálni. Ezeket most abból a szempontból kellett átgondolni, hogy vajon az IFRS-ben elérik-e a céljukat, vagy más fo­lyamatot, módszert kell helyettük bevezet­ni. A meglévő folyamatokon kívül pedig az IFRS-átálláshoz kapcsolódó egyszeri tételek (az adóalapot módosító áttérési különböze­tek) pontos meghatározása jelentős feladat elé állította az adóalanyokat. Mindezt olyan környezetben, amelyben gyakorlatilag az összes szereplő számára teljesen újnak szá­mít az IFRS: az adótörvényeket előkészítő NGM vagy az adókötelezettséget számon kérő NAV számára éppúgy, mint az adózók munkáját segítő külső tanácsadók számára.

– Ön szerint mi a legfontosabb változás az IFRS bevezetése nyomán?

– Az egyik meghatározó változás, hogy a számviteli szabályok innentől fogva nem statikusak lesznek, az IFRS-sztenderdek fo­lyamatosan felülvizsgálatra kerülnek és vál­toznak, ezért fontosnak tartjuk a párbeszé­det a jogalkotók, a jogalkalmazók, az ok­tatók, valamint a gyakorlati oldalt képviselő üzleti szektor és a könyvvizsgálók között. Az IFRS alkalmazás szemléletmódváltást követel, amely hosszú és folyamatos tanu­lási folyamat lesz. Ebben egymás segítségé­re lehetünk, hogy a számviteli és az adózási előírásokat a lehető legjobban alkossuk meg és alkalmazzuk. Fontos, hogy az átmeneti években szoros és nyitott legyen az együtt­működés a törvényelőkészítők (NGM), a törvényalkotók, az ellenőrző és a felügye­lő szervek (NAV, MNB), az auditor cégek és az egyetemek, főiskolák oktatói, valamint az IFRSre átálló cégek között. Szükséges a folyamatos egyeztetés, iteráció, hogy a fel­merült kérdések érdemben megválaszolásra kerüljenek, a gyakorlatban felmerült problé­mákra közösen megoldást találjunk.