Fókuszban a könyvelő - Interjú dr. Nagy Gáborral

Tíz éve a legnagyobb kihívás az akkor 3300-as taglétszám bővítése volt. Men­nyiben sikerült megvalósítani ezt a célt?

Az egyesületet azért hoztuk létre, hogy a számviteli szakemberek minél széle­sebb körét összefogja, szakmai segítsé­get nyújtson részükre, szakmai érdekeiket képviselje, épp ezért fontos a létszám nagyságának alakulása. Sajnálatos módon 2007-től a taglétszám folyamatosan csök­kent, elsősorban a pártoló tagok − több mint 300-an − hagyták el az egyesüle­tet. Van olyan helyi szervezet, ahol a lét­szám nem változott, van, ahol több mint a kétszeresére nőtt, de van olyan is, ahol a harmadára csökkent, amiből az követ­kezik, hogy a helyi szervezetek közvet­len környezete is hatással volt a létszámalakulásra. A tagok megtartása érdekében bővítettük a nem kötelező szakmai to­vábbképzés témáit, 2008-tól működtetjük honlapunkat, a tagok által feltett kérdé­sekre írásban válaszolunk, amiről a többi tagot a honlapon keresztül tájékoztatjuk, részletes összeállítást készítünk tagjaink részére a törvényi változásokról, rendsze­resen felülvizsgált mintaszabályzatokat biztosítunk számukra.

Mennyiben változott az a tétel, hogy „az könyvel, aki olcsóbban vállalja”? Nem nagyon hallani tömeges bírósági ügyek­ről, amikor az ügyvezetés a könyvelő ál­tal okozott károkért perelt volna.

Sajnos számos esetben továbbra is igaz, hogy „az könyvel, aki olcsóbban vállalja”. Ez sérti a szakszerűen, a jogszabályokat ismerő, becsületes munkát végző könyve­lők önérzetét, anyagi érdekeit, mert ezek a „könyvelők” kiszorítják őket a könyvvi­teli szolgáltatás piacáról. Tagjaink ezt szó­vá is teszik, és kérik az egyesületet, hogy lépjen fel a szerényebb díjazásért köny­velőkkel szemben. Az egyesület azonban − jogszabályi felhatalmazás hiányában − valójában semmit sem tud tenni. A „sze­rényebb díjazású könyvelőket” nemcsak azért kedvelik a megbízók, mert olcsób­bak, de azért is, mert hajlandók a megbízó azon igényeit is kielégíteni (éppen szak­mai hiányosságaik miatt!), hogy a vállal­kozónak ne kelljen (vagy csak minimális) adót fizetnie. Ha az adóellenőrzés mégis talál hibát és emiatt a vállalkozó bírságot fizet, inkább „lenyelik” annak összegét, alapvetően presztízsokokból nem tesznek feljelentést, nem pereskednek. A pereske­déshez gyakran hiányzik a megbízó és a könyvelő közötti szerződés is. Természe­tesen az egyesület tagjai megbízójukkal − mind a két fél érdekeit figyelembe vevő − szerződést kötnek; ha hibáznak, akkor kártérítést fizetnek. Ezen károk kivédésére az egyesület tagjai számára a kedvezmé­nyes felelősségbiztosítás lehetőségét kí­nálta fel 2007-től. Az egyesületen belül kialakult az a vélemény, hogy az állami szabályozásnak kellene úgy változnia, hogy a könyvviteli szolgáltatás végzésétől ne csak az legyen eltiltva, aki nem szerzi meg a 16 kreditpontot, illetve az, akit a bíróság jogerősen ezen foglalkozásától el­tiltott, de az se végezhesse ezt a munkát, akinek erre vonatkozóan nincs képesítése, megfelelő gyakorlata. Ez ugyan jogilag a megbízó felelőssége, de őt a regisztrációs szám nem érdekli, a kiegészítő melléklet­ben közzétett könyvelői adatokat pedig senki sem ellenőrzi.

A legutóbbi botrányok kapcsán gyakran emlegették a könyvvizsgálókat, de arról nem esett szó, hogy − lévén közelebb a tűzhöz − a könyvelő is „szólhatott volna”.

A kérdés az, hogy kinek? A könyvvite­li szolgáltatást végzők tevékenységüket munkaviszonyban, illetve megbízásos jogviszonyban látják el. A könyvelő tehát munkaadója, illetve megbízója felé tarto­zik felelősséggel. A részletek ismerete nél­kül nem tudjuk, hogy ennek eleget tett-e vagy sem. Ha eleget tett, mert számviteli szabálytalansággal találkozott, nem tud­juk, hogy milyen választ kapott és a vá­lasznak milyen következményei voltak. A könyvelő felelősségét a konkrét ese­mény, továbbá a munkaszerződés, illetve a megbízási szerződés ismeretében lehet felvetni. Indokolt lenne megfogalmazni az egyesület jövőbeni feladatait mind a lét­szám megtartása, mind a számviteli szak­emberek érdekeinek (nemcsak szakmai, de klasszikus értelemben vett érdekkép­viseletének) képviselete vonatkozásában. Az egyesület II. Számviteli Konferenciáján − amelynek címe: Fókuszban a könyvelő − elhangzó előadások, pódiumbeszélge­tések során ezen feladatok nyilvánvalóan megfogalmazódnak.

A szakmában megszerzett sok évtized tapasztalata alapján hogyan látja a köny­velői munka utánpótlását?

Nehéz a kérdésre röviden válaszolni. Meggyőződésem: a számviteli beszámoló csak akkor tud megbízható és valós össz­képet adni a gazdálkodó szervezetek va­gyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, ha azt jól felkészült szakember készíti el. Ennek ténye és szükségessége a számvi­teli törvény 1991. évi elfogadásakor mind a jogalkotó, mind az üzleti partner részé­ről elismert volt. A számviteli szakembe­rek több tízezren lelkesen vettek részt a 10 napos továbbképzésen, bízva a szabá­lyozás tartósságában, a számviteli beszá­molóval kapcsolatos elvárásoknak a szám­viteli munka elismertségének növelésére gyakorolt hatásában. Az elvárások − sajná­latos módon – nem vagy nem teljes körű­en valósultak meg. A törvényi szabályozás tartós maradt, de egyre gyakrabban válto­zott, a ’90-es évek elején lelkes könyvelői gárdába tartozók többsége túl van a nyug­díjkorhatáron. A rendszerváltást követően a vállalkozások száma jelentősen meg­nőtt, ami igényt támasztott a könyvelők foglalkoztatására. Az új vállalkozások tu­lajdonosait, vezető tisztségviselőit viszont a megbízható és valós összkép, a számvi­tel által előállított, előállítható információk már nem érdekelték. Előtérbe kerültek a szerényebb díjazás ellenében könyvelést vállalók. A beszámolóval szembeni elvárá­sok csökkenése egyértelműen a könyvelői munka leértékelődéséhez vezetett.

A könyvelői munka megfelelő utánpót­lása érdekében közhitelessé kell tenni, hogy a könyvelői munka mind a megbízó szervezet, mind az állam szempontjából nélkülözhetetlen, a könyvelői munkát jól felkészült szakemberek végzik, és termé­szetesen a könyvelői munkát anyagilag is el kell ismerni, megfelelően kell díjazni. Mivel a jogi személyek száma a jövőben sem fog csökkenni, szükséges a köny­velői utánpótlás személyi feltételeiről is gondoskodni. Sajnos, a szakmai képzés rendszere a ’90-es évektől érdemileg vál­tozott, kedvezőtlen irányba. A képzés so­rán kikerülő könyvelők száma alapján a mennyiséggel nem lehet probléma. An­nál inkább a minőséggel, a számvite­li szakmához való kötődéssel. A 30-40 évvel ezelőtt végzettek életcéljuknak te­kintették a számviteli-pénzügyi pályát, és szívvel-lélekkel végezték az ehhez kap­csolódó feladatokat. A közelmúltban vég­zetteknél nem ez a tapasztalat. Csinálják, mert valamiből élni kell, de csak annyit, amennyit feltétlenül kell. (Tisztelet a ki­vételeknek!) Ebben a körben kell első­sorban vonzóbbá tenni a szakmai munka elismertségét, megbecsülését. A képző intézmények felkészítőképessége sem azonos, alkalmazkodni kell a jogszabályi környezet, a számviteli szabályozás vál­tozásához is. Így továbbra is szükség van a könyvviteli szolgáltatást végzők rend­szeres továbbképzésére. Fontos szerepe kell hogy legyen a szakmai továbbkép­zésben − aminek szélesebb körűnek kell lennie, mint a kreditpontos továbbképzés − a minősített szakmai szervezeteknek. Államilag meghatározott etikai követel­mények, elvárások segítsék elő a könyve­lői munka minőségének, elismertségének a javulását.

Mi a véleménye az IFRS-ek hazai beve­zetéséről?

Úgy vélem, lesz annyi szakszerűen köny­velő és nyilvánvalóan nem szerény díja­zású szakember, aki az IFRS-ek rejtelmeit is megismerve, el tudja látni a könyvviteli szolgáltatáshoz kapcsolódó feladatokat.

Ha újra kezdhetné, mit csinálna másképp és miképp?

Nem szoktam megtagadni önmagam. Ha újra lehetne kezdeni, akkor sem csi­nálnám másként. A számviteli szakmával több mint 50 éve foglalkozom. Úgy vé­lem, hogy a könyvelői munka állami elis­mertsége érdekében aktív koromban töb­bet kellett volna tennem. 

Dr. Nagy Gábor

elnök, Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete

VÉGZETTSÉG

1965 közgazdaságtudományi egyetem

1972 okleveles könyvvizsgáló

1981 szakközgazdász, építőipari árképzésből kisdoktori

MUNKAHELYEK

1956−1963 forgalmi szolgálat különböző beosztásokban

1963−1970 Fővárosi Házkezelési Igazgatóság, revizor, főkönyvelő, a felügyeleti szervnél számviteli, pénzügyi osztályvezető

1970−1974 Fővárosi Építőipari Vállalat, számviteli, pénzügyi osztályvezető

1974−2000 Pénzügyminisztérium, oktatási felelős, a számviteli

főosztályon főelőadó, osztályveze­tő, főosztályvezető-helyettes

1990– főosztályvezető, többek között irányította a számviteli törvényt előkészítő munkát

2000−2010 nyugdíjasként is a Pénzügyminisztérium dolgozója

KÖZÉLET

1990−2002 főszerkesztő, Számvitel-Adó-Könyvvizsgálat (illetve jogelődje)

2001– főszerkesztő, Számviteli Levelek

1995– elnök, Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete

Számos számviteli cikk és könyv szerzője