A NEMZETKÖZI ADÓZÁS KIHÍVÁSAI, 2021 - Interjú Beer Gáborral, Deák Lászlóval, Heinzinger Róberttel és Dr. Winkler Lászlóval

Melyek a magyar adórendszer leg­inkább és legkevésbé vonzó jellemzői a külföldi befektetők számára?

Beer Gábor: Sokan úgy gondolják, hogy egy adórendszer legfőbb előnyét leginkább az alacsony nominális adó­kulcsok jelentik. A mi tapasztalataink alapján a külföldi befektetők számára a magyar adórendszer egyik legnagyobb előnye azonban a stabilitás. Ha csak a társasági adóról szóló törvényt né­zem, ott az elmúlt 10 évben nem volt olyan változás, ami drámaian befolyá­solta volna a magyar adórendszer meg­ítélését, vagy csökkentette volna ver­senyképességünket.

Beer Gábor

Magyar adórendszerről szóló interjú szerintem nem készülhet anélkül, hogy ne beszéljünk a helyi iparűzési adóról. Álláspontom szerint nem lenne jogos azt mondani, hogy ez az adó a legke­vésbé vonzó a külföldi befektetők szá­mára. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ez az az adó, amelynek a logikáját és sza­bályait a legnehezebb megértetni egy külföldi befektetővel. Ezen adó jövőjé­ről ugyanakkor már elindult a gondol­kodás, amely remélhetőleg hamarosan le is zárulhat.

Deák László: Magyarországon 2017-ben 9 százalékra csökkent a tár­sasági adó kulcsa, amely jelenleg is a legalacsonyabb az Európai Unióban. Az alacsony adómérték, az állami támo­gatások széles köre és a fejlesztésiadó-kedvezmény nagyban hozzájárul ahhoz, hogy jelenleg Magyarország ki­fejezetten kedvelt célpont a külföldi be­fektetők számára.

A 15 százalékos személyi jövedelem­adó is alacsonynak számít nemzetközi viszonylatban, azonban a munkát ter­helő adók további csökkentése még in­kább erősíthetné Magyarország verseny­képességét.

Deák László

A helyi iparűzési adó az egyik legke­vésbé befektetőbarát sajátossága a magyar adórendszernek, ami leginkább a szolgál­tatóiparban működő vállalatokat sújtja.

A magyar adórendszer nem bonyolult összehasonlítva más országokéval, de ez a hazai törekvések ellenére változhat az­zal, hogy a következő években újabb el­várásoknak kell megfelelni nemzetközi szinten (például az EU-direktívák imple­mentációjának). A magyar hatóság élen­jár a digitalizációban, ami a költségve­tési bevételek biztosítása mellett előse­gíti a gazdaság fehéredését és ezáltal a tisztességesen működő befektetők szá­mára biztosít egyenlő versenyfeltételeket.

Heinczinger Róbert: Kicsit tágabb­ról indítva, befektetői szemmel vonzó az EU-piac. Választható a könyvvezetés pénzneme, módja (magyar vagy IFRS), a pénzügyi év, a cégformák rugalmasak, kialakítható az otthon megszokott ame­rikai, német vagy más irányítási modell. Adózásban vonzó a széles egyezményi háló, a forrásadó hiánya, az árfolyam­nyereség, osztalék kezelése, és az egyik legnagyobb vonzerő a társasági adó mér­téke. Fontos még az adóhatóság (és más hatóságok, például a HIPA) rugalmas, befektetéseket támogató hozzáállása. A legfájdalmasabb az iparűzési adó. A társasági adóval egy kalap alá véve az együttes effektív adókulcs a kettes­sel kezdődő két számjegyű régióban van, ami egyáltalán nem versenyképes.

Heinczinger Róbert

Winkler László: A társaságok adó­zása kapcsán a magyar adórendszer leg­inkább vonzó elemei közé tartozik az alacsony társaságiadó-kulcs és a tőke áramlásának adómentességét biztosító rendelkezések (forrásadó hiánya). Fon­tos tényező, hogy az alapvető társasá­giadó-szabályok sok éve változatlanok. Legkevésbé vonzónak a helyi iparűzési adó tekinthető, ami különösen a szolgál­tató cégeknél jelentős. A különadókat le­het még ebben a tekintetben megemlí­teni, de a befektetők többségét ez nem érinti. Számos olyan eleme van a rend­szernek, amely miatt érdemes magyar társaságot használni nemzetközi válla­latstruktúrák kialakítása során. Az emlí­tett forrásadó-mentességen túl az oszta­lék és árfolyamnyereség adómentessége, illetve az is idesorolható, hogy Magyar­ország 82 országgal kötött kettős adóz­tatás elkerülésére irányuló egyezményt.

Dr. Winkler László

– Mit tekint a nemzetközi adózás, adatszolgáltatás legnagyobb kihívá­sának 2021-ben?

B. G.: Talán meglepő lehet, de az adat­szolgáltatás terén a legnagyobb kihívást nem az adózói, hanem a hatóságok ol­dalán látom. Adózói és tanácsadói olda­lon mindennaposak ezek a kihívások, és akármilyen szoftveres megoldást is al­kalmazunk, jelentős időráfordítást igé­nyel például a DAC6 adatszolgáltatás. Én személy szerint biztos vagyok ab­ban, hogy ezeket az akadályokat sike­resen át fogjuk ugrani, és az irányelv ál­tal megadott határidőkben minden adatszolgáltatás el fog készülni. Ezek számá­ról még nincsenek statisztikák, de a bír­ságoktól való félelem és az esetleges re­putációs kockázatok miatt mind az ügy­felek, mind a tanácsadók inkább meg­tesznek további, esetlegesen felesleges­nek tűnő többlet-adatszolgáltatást, mint­sem, hogy akár egy is elmaradjon. Ezért biztos vagyok abban is, hogy meglepő lesz az adatszolgáltatások száma euró­pai uniós szinten. A nagy kérdés azon­ban, hogy a hatóságok hogyan fogják az adatszolgáltatásokat feldolgozni, és az eredmények alapján milyen változ­tatások lesznek majd az adótörvények­ben. Szinte biztos vagyok abban is, hogy már akár év végén meg fognak szólalni olyan hangok – főképp a nagyobb orszá­gokban –, hogy hol is vannak a konkrét lépések az adatszolgáltatások alapján.

D. L.: Az adatszolgáltatás vonatkozá­sában a slágertéma a DAC6 irányelvnek való megfelelés lesz. Alapvetően az adó­előnnyel is járó adótervezési konstruk­ciók kapcsán vár a hatóság adatközlést, és az első jelentési kötelezettség határ­ideje a vírushelyzetre való tekintettel az idei év elejére tolódott. A hazai szabá­lyok alapján az adótanácsadóknak vagy maguknak az adózóknak kell jelenteniük minden olyan határon átnyúló tranz­akciót, amely megfelel az irányelvben foglalt jellemzőknek. Magyarországon leginkább a tanácsadói szférát érinti ez az adatszolgáltatási kötelezettség. Mind­azonáltal több ország is mentesítette ezalól a tanácsadókat, így az adózókra hárul ez a kötelezettség. Az irányelv szá­mos értelmezési kérdést vet fel, amelyek eltérő jelentési és ellenőrzési gyakorlat­hoz vezethetnek egyes tagállamokban. Érdemes megemlíteni, hogy nálunk nem olyan szigorúak az adatszolgáltatás mi­att kiszabható szankciók, mint egyes más uniós tagországokban.

Általánosságban is elmondható, hogy az agresszív adótervezés visszaszorí­tása miatt egyre szigorúbb elvárásokat támasztanak a nemzetközi adózás terü­letén, amelyekre a belső jogszabályok­nak is reagálniuk kell. Ilyenek például az anti-hibrid szabályok vagy a már emlí­tett DAC6 kötelezettség, de már a DAC7 várható szabályairól is beszélnek. Ez az irány egyre bonyolultabbá teheti az adórendszert és folyamatos értelmezési kérdéseket vethet fel. A Multilaterális Egyezmény (MLI) ratifikációja az adó­egyezményekre lenne hatással, ami új­raírhatna eddig megszokott gyakorlato­kat a nemzetközi adózás területén, szá­mos értelmezési kérdést felvetve és nem­zetközi vitákat eredményezve.

A válságkezelés utóhatásaként a nö­vekvő költségvetési hiányok szigorúbb fellépést vetítenek előre a nemzeti adó­hatóságok részéről, melynek révén vár­hatóan gyakrabban lesz szükség a ket­tős adóztatás elkerülését célzó nemzet­közi vitarendezésre is. Jó hír azonban, hogy az államok kötelező megegyezé­sével végződő eljárás 2018-tól már az uniós vitarendezési eljárásnak köszön­hetően általánosan elérhető a jövedelem- és vagyonadók területén.

H. R.: Év elején különösen aktuális azMDR/DAC 6 jelentés. Sok cég most szembesül a kötelezettséggel, a röviden megfogalmazott jelentendő „vízjeles” tranzakciódefiníciókat nehéz konkrét tar­talommal, példákkal megtölteni, és így nem tudják kiépíteni az erre vonatkozó ellenőrző, előjelző rendszert. Nyilván a számlaadat-szolgáltatás is okoz még fel­adatokat. Itt könnyebb az EU-s ügyleteket kezelni, több a kérdés a B2C ügyleteknél, illetve az adatszolgáltatás viszonya a ki­ajánlott áfabevalláshoz és ennek potenci­ális hatása az ellenőrzési módszertanra, teendőkre még rejt kérdéseket. Megem­lítendő még a FATCA-megállapodással, illetve pénzügyi számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás (CRS), amely az érintett befektetői körökben, bizonyos szektorok­ban fontos feladat.

W. L.: A tavalyi év során született meg a DAC6-kötelezettségnek történő megfe­lelést biztosító magyar jogszabály, mely­nek alkalmazásával kapcsolatban sok gyakorlati értelmezési kérdés van. Az új kötelezettség jelentős adminisztrá­ciós többletterhet is jelent. Mindenkép­pen kihívásként tekintünk arra, hogy ennek a jelentéstételi kötelezettségnek milyen módon tudunk teljes mérték­ben megfelelni akár technológiai meg­oldások bevonásával is. Ezenfelül érde­kes lesz megfigyelni, hogy az adatszol­gáltatás keretében nyújtott információk milyen hatással lesznek a későbbi adó­hatósági ellenőrzésekre, valamint adott esetben a jogalkotásra is.

– Nyilvános konzultációra bocsá­totta az OECD a digitális szférában működő vállalkozások adóztatására és a társasági minimumadóval foglalkozó dokumentumait. Milyen várakozások elé néznek a dokumentumok irányvo­nalaival kapcsolatban?

B. G.: Aki figyelemmel követi az el­múlt évek híreit, annak semmiképpen sem lehet újdonság, hogy az OECD el­kezdett foglalkozni a digitális szférában működő vállalkozások adóztatásával. Többször hallottam azt a kritikát, hogy a nemzetközi adózás alapjait jelentő ket­tős adóztatás elkerüléséről szóló egyez­mények az ipari kor „maradványai”. A nemzetközi adózás szabályai jelenlegi formájukban azonban nemcsak a digi­tális szférában működő vállalkozások adózását nem tudják kezelni, hanem más iparágak változásait sem, így mindenkép­pen új szabályrendszert kell alkotni. Ki gondolta volna, mondjuk, tíz évvel ez­előtt, hogy egy – akár több milliárd fo­rintos forgalmat realizáló – cég vezetése is megoldható egy laptoppal és telefon­nal, akár úgy is, hogy az ügyvezető ön­kéntes karanténban van a horvát tenger­parton. Nem szabad elfelejteni, hogy Ma­gyarország úttörő volt ebben a témában, hiszen például a hazai reklámadó volt az első olyan Európában, amely kimondot­tan adót vetett ki egyes – a digitális szfé­rában működő – külföldi társaságokra.

D. L.: Az OECD által előrevetített cél egyértelmű, ennek alapján a transzparen­cia növelése és a nemzetközi vállalkozá­sok adózási gyakorlatának gyökeres vál­tozása várható, aminek elérése érdekében még számos új és fontos technikai sza­bályt kell átgondoltan megalkotni. Fon­tos, hogy ezek az új szabályok a nagy­vállalatokat érintik, így jó hír, hogy a kis- és középvállalkozásokra nem vo­natkozik. Kérdéses ugyanakkor, hogy a globális minimumadó mértékét hogyan fogják mérni az egyes vállalkozásoknál összehasonlítható módon, hiszen ez va­lójában az egyes számviteli/adókönyve­lési rendszerek olyan mértékű egymáshoz történő közelítését jelenti, ami önmagá­ban is óriási kihívást jelent az egyes or­szágoknak. Az új rendszernek valami­lyen módon kezelnie kell az egyes or­szágok hasonló globális minimumadóz­tatásra irányuló szabályait és törekvéseit is, így az egyik legnagyobb kérdés most az, hogy az Egyesült Államok által 2017 óta alkalmazott úgynevezett GILTI sza­bályait hogyan érinti az OECD javaslata. A minimumadó megvalósulása átírhatja a jelenlegi magyar adóstratégiát is bizo­nyos mértékben, beleértve a korábban már említett helyi iparűzési adó intéz­ményét is, ha magasabb lesz a globális minimumadó mérték, mint a 9 százalé­kos társaságiadó-kulcs. További kérdés, hogy tartható-e a magyar forrásadóztatás jelenlegi hiánya, ami eddig kedvező ha­tással volt a Magyarországon befektetni kívánó külföldi vállalkozások számára.

Másik izgalmas terület a digitális adó bevezetésére vonatkozó javaslat. Az OECD ezen törekvése azonban komoly konfliktust is okozhat elsősorban az EU és az Egyesült Államok között, hiszen a digitális adójavaslat leginkább az ameri­kai nagy technológiai vállalatokat érint­heti érzékenyen. Az is egy érdekes kér­dés, hogy a digitális adó bevezetése ese­tén a reklámadóval mi történik, vajon fel­váltja-e azt az új adó.

H. R.: Számunkra a minimumadóval kapcsolatos kezdeményezés a lényege­sebb. Nagyon nem lenne jó, ha társasá­giadó-kulcsot kellene emelni. Ezt egyéb­ként önállóan, a környezetéből kiragadva nem is lehet fair módon értelmezni. Elég csak az iparűzési adóra gondolni, amit ha idevennénk, mindjárt nem lenne szép az összkép, és nem lehet fair, ha annak figyelembevétele nélkül köteleznének az adókulcs emelésére. Általánosabb prob­léma az ebben a kérdésben megmutat­kozó versenysemlegességi elv, de egyál­talán nem kevésbé fontos a szuverenitás a szabad adókivetés jogával. Tradicioná­lisan a tőkeexportőr nyugati országok­ban magasabbak a jövedelemadók és ala­csonyabbak a forgalmi adók. Nálunk – alapvetően tőkeimportáló országként – pont fordítva van. Megjegyzem, azért nem berzenkedett az OECD, hogy 27 százalékos az általános áfamértékünk.

W. L.: Ez egy hosszú folyamat ré­sze, amely az elmúlt évtized elején in­dult OECD BEPS-kezdeményezés kö­vetkező lépése (BEPS 2.0). A BEPS 2.0 első pillérének, a digitális szférá­ban működő vállalkozások adóztatá­sára vonatkozó javaslat fő célja, hogy a technológiai cégeket adófizetési köte­lezettség terhelje azokban az országok­ban is, ahol a digitális szolgáltatásaikat igénybe veszik. A jelenlegi nemzetközi adózási keretrendszer, amely a múlt szá­zad első felében alakult ki, erre nem iga­zán alkalmas. A javaslat szerint ezen a területen az adózási koncepció alapjai­ban változna meg, ami számos érdeket sért, és egyelőre nincs politikai konszen­zus a javaslat kapcsán. Utóbbi különö­sen az Egyesült Államokban nem ör­vend népszerűségnek a jelenlegi formá­jában. Ezért várhatóan még éveket vehet igénybe, mire ezek a szabályok ténylege­sen alkalmazhatók lesznek. A BEPS 2.0 második pillére, a cégcsoportszintű tár­sasági minimumadózásra vonatkozó ja­vaslat kapcsán is sok nyitott kérdés van még a javasolt módszerek összeegyeztet­hetőségét, a többszörös adóztatás elke­rülését vagy a minimumadószint meg­határozását illetően (ezt vélhetően az Írország által jelenleg alkalmazott 12,5 százalék közelében határoznák meg). Utóbbi kapcsán Magyarországnak az az érdeke, hogy a társasági adót és a helyi iparűzési adót együtt kelljen majd figye­lembe venni a minimumadókulcs meg­határozásánál, hiszen ez biztosítaná a magyar adószint versenyképességét az új szabályrendszer keretében is. Mivel a második pillér a nyitott kérdések elle­nére lényegesen közelebb van a politi­kai konszenzushoz, elképzelhető, hogy az évtized közepéig valamilyen formá­ban alkalmazni fogják a társasági mi­nimumadót.

– Tapasztalatai alapján mely nem­zetközi adózással kapcsolatos terü­leteket (munkavállalás, transzferár, egyéb) érinti leginkább a Covid–19? Más EU-s államokkal összehasonlítva, mit gondol, mely területen lenne szük­ség a nemzetközi adózáshoz kapcsolódó hazai szabályozás részletesebb kidol­gozására, esetleg tájékoztatók megje­lentetésére?

B. G.: Jelenleg a transzferárak terüle­tén nézünk szembe a legnagyobb kihí­vásokkal. Ezek azonban más jellegűek, mint a 2008-as válság idején tapasztal­tak. Először is fontos megemlíteni, hogy transzferárak esetében az adózóknak most – a Covid–19-válság közepén –kell döntéseket hozniuk és kialakítaniuk a szerintük megfelelő transzferárakat, ugyanakkor a hatóságok ezeket az ára­kat, eredményeket csak 3-4 év múlva fogják vizsgálni. Addigra remélhetőleg csak egy rossz emlék lesz a Covid–19, de mondjuk, 2024-ben egy esetleges transzferárvizsgálatnál az adóhatóság már a Covid–19-válság teljes egészét fogja látni – reményeink szerint a teljes átoltottság utáni fellendüléssel együtt – és nem biztos, hogy meg fogja érteni a válság közepén hozott döntések logikáját.

Ugyancsak különbség a korábbi vál­sághoz képest, hogy a Covid–19 erősen szelektív hatású. Vannak olyan ipar­ágak, ahol igen komoly erejű a vissza­esés, vannak olyanok, ahol nem is lát­szik különösebb hatása, és olyanok is, ahol soha nem látott növekedés tapasz­talható. Léteznek olyan ügyfeleink, ahol a fenti példák akár együtt is jelentkez­nek, egy-egy ilyen szituáció különösen nehézzé teheti a korrekt transzferár meg­állapítását. Egy konkrét példát tekintve: egy alkoholos ital gyártásánál nem mind­egy, hogy azt a cég éttermi divíziója ve­szi meg – amely jelenleg az egész vilá­gon a túlélésért küzd, vagy a webshop divízió, amely soha nem látott növeke­désen megy keresztül.

Ezekre a kérdésekre nyilván nem tud részletes szabályokat alkotni a magyar jogalkotó vagy akár egy nemzetközi szer­vezet. Mindkét részről láttunk ugyanak­kor biztató próbálkozásokat, javaslatokat. Különösen fontos lehet majd a most ke­letkező veszteségek kezelése, elismerte­tése, illetve annak eldöntése, hogy ezek a veszteségek mennyire indokoltan marad­nak a magyar társaságok szintjén, vagy más – cégcsoporton belüli – vállalko­zásoknak kellett volna viselnie ezeket – részben vagy egészében. A transzferár-nyilvántartás, a vonatkozó szerződések, a ténylegesen megvalósuló ügyletek és a mögöttes logika dokumentáltsága ki­emelten fontos lesz, hogy több év távla­tából is képesek legyünk elmagyarázni bizonyos döntések, ügyletek mögött a gazdasági racionalitást. Ha a Covid–19-hatások első ellenőrzési tapasztalatai el­érhetők lesznek, mindenképp hasznos lenne az adhatósági ellenőrzési tapasz­talatok és elvárások kommunikálása az adózók felé is.

D. L.: A jelenlegi járványhelyzet leg­látványosabban a transzferárazás terü­letét érinti, azonban hatása több más nemzetközi adózást érintő területen is jelentkezik. Új megvilágításba helyezi a telephely, a tényleges üzletvezetés helye (place of effective management), az ille­tőség vagy a „home office”, azaz otthoni munkavégzés az adózási megítélést. Az utazási korlátozások miatt számos eset­ben előfordult, hogy a munkavállalók a világ különböző pontjairól kényszerül­tek huzamosabb ideig otthoni munka­végzésre, ami számos adózási kérdést felvet. Például a megváltozott illetősé­gét vagy azt, hogy keletkeztet-e ez a te­vékenység telephelyet az adott ország­ban, és kell-e ott adózni.

Habár az OECD az adóegyezmények­kel és a Covid–19 hatásaival kapcsolat­ban megjelentetett iránymutatásokat, melyeket a magyar hatóságok is figye­lembe vesznek, igény van a a hazai sa­játosságokat is figyelembe vevő tájékoz­tatók kiadására is, mint azt tették egyes EU-s tagállamokban, vagy ahogyan a veszélyhelyzettel kapcsolatosan a NAV tette más témákban.

H. R.: A Covid–19 hatása szerteágazó. Leállt a mobilitás, multinacionális vál­lalati környezetben nem mennek kül­földre dolgozni az emberek. Ennek hos­szabb távon van káros hatása. Beszű­külnek a nemzetközi tapasztalatszer­zési lehetőségek, aminek kihatása lesz a karrierutakra.

A Covid–19 hatása nem egységes, sok vállalat jelentősen növekszik most is, és vannak, akiknek jelentősen rosszabb a sorsuk. Ennek hatása van a finanszíro­zásra, a tőkemozgásra, és közvetlenül kihatnak az adózásra is. Szintén nem könnyű egy több országban tevékeny­kedő csoportnak menedzselni az álla­mok törvényváltozásait. Van olyan or­szág, ahol inkább növekedéspártiak az emberek, és van, ahol alapvetően költ­ségvetési bevételt biztosítanak, illetve ezek valamilyen kombinációját tartják jónak. Nehéz akár csak két közelítő­leg hasonló csomagot találni az orszá­gok közt, így nagyon bonyolult a külön­böző elvárásoknak országonként megfe­lelni, rövid időn belül kevés erőforrás­sal adaptálódni.

Legnagyobb kihívásnak viszont a transzferárazást látom. Tipikusan egy éven belül a korábbi sokéves trendektől elszakadva jelentősen nőnek vagy zsugo­rodnak az árbevételek és profitok. En­nek a zsugorodásnak a leggyakoribb ha­tása, hogy csoporton belül sok cégnek nyereséges kellene maradnia, a központi cég – transzferárnyelven: a vállalkozó – pedig soha nem látott veszteséget reali­zál. A veszteséges országbeli cég – ta­lán megkockáztathatjuk, hogy eseten­ként otthoni adóhivatala által megtámo­gatva – pedig nyomást gyakorol a cég­csoport nyereséges vállalataira, hogy a sokéves megállapodásokat felrúgva módosítsák a transzferárazást. Ott meg a többi csoportcég, illetve adóhivatal nem lesz boldog.

W. L.: A munkavállalás tekintetében leginkább az volt a kérdés, hogy miként kell kezelni, amikor egy munkavállaló az utazási korlátozások miatt huzamo­sabb ideig másik országban dolgozik. A transzferárak viszonylatában az összeha­sonlíthatóság kérdése merült fel, hiszen a Covid–19 egyedi körülményeket terem­tett, ezért az ebben az időszakban elért eredményt nehéz lenne bármely korábbi időszak eredményéhez hasonlítani. Az OECD mindkét témában adott ki irány­mutatást, amely segíti az adózókat az új helyzetek kezelésében. A hazai jog­alkalmazás kapcsán nemzetközi adóte­rületen elsősorban a hibrid tranzakciókkal kapcsolatos szabályokról tudnánk el­képzelni tájékoztatókat, mert az ezekkel kapcsolatos adózási jogszabályokat meg­határozó nemzetközi irányelvekben tár­gyalt ügylettípusok sok esetben nehezen feleltethetők meg a magyar jogrendszer által ismert ügyleteknek. Továbbá egyre gyakrabban találkozunk azzal a problé­mával, hogy a magyar adórendszer nem igazán alkalmas arra, hogy úgyneve­zett transzparens entitásokat (például partnershipek) kezeljen, így azt gondo­lom, hogy ezen a területen is jogalko­tásra lenne szükség.

NÉVJEGY

BEER GÁBOR
45 éves, házas, két fiú édesapja.
Tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigaz­gatási Egyetem Gazdálkodástudományi Karán végezte, diplomáját 1999-ben szerezte meg.
A KPMG-nél 1999 óta dolgozik, 2010 óta partner, 2014 októbere óta az Adó- és Jogi Üzletág vezetője, 2019-től vezérigazgató-helyettes és a Tanácsadási Üzletág vezetője.

DEÁK LÁSZLÓ
54 éves, családos, két gyermek édesapja.
A Külkereskedelmi Főiskolán 1994-ben végzett közgazdászként, majd 2007-ben okleveles közgazdász-képesítést szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
A PwC Magyarországhoz 2000-ben csatlakozott, 2014 óta partner, 2019-től az Adó- és Jogi Üzletág vezetője.

HEINCZINGER RÓBERT
51 éves, családos, három gyerek édesapja.
A Corvinus Egyetem (akkor még Budapesti Közgazdaságtudomá­nyi Egyetem) Gazdálkodási Karán végezett 1993-ban.
Az EY-nál 1993-tól dolgozik, végig adózási területen. Karrierje so­rán dolgozott a cég londoni és New York-i irodáiban is, 2002-től partner. Sokféle szakmai területen tevékenykedett, a nemzetközi adózástól az indirekt adókig. Jelenleg a társasági adózási, M&A-adó és adóvitákkal kapcsolatos szolgáltatásokat vezeti.

DR. WINKLER LÁSZLÓ
44 éves, nős, két gyermek édesapja.
A Corvinus Egyetemen (akkor még Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem) végzett közgazdászként 2000-ben, majd
a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2002-ben szerzett jogi diplomát.
A Deloitte-hoz 2007-ben csatlakozott, 2015-től partner, 2018-tól vezeti a Deloitte magyar adó- és jogi tanácsadási osztályát.