Magyarország lett az IOTA elnöke a 2023-2024-es ciklusban
Az Adóigazgatások Európai Szervezete (Intra-European Organisation of Tax Administrations, IOTA) zászlaját – Magyarországot képviselve – Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke vette át az elnökséget eddig ellátó Georgia adóhivatalának vezetőjétől, Levan Kakavától a szervezet közgyűlésén, Tbilisziben.
Az IOTA szakmai képviseletének legfontosabb intézménye az elnökség, melynek elnöki pozícióját az elkövetkező évre a magyar adóhatóság, a NAV elnöke tölti be. A NAV, mint az IOTA egyik alapítója, hosszú évek óta aktívan vesz részt az IOTA munkájában, amely fórumként szolgál az európai adóhivatalok közötti folyamatos kapcsolattartáshoz, valamint az egyes tagországok adóigazgatásainak fejlesztéséhez. A tagállami tapasztalatcserék révén a NAV innovációi, módszerei a tagállamok szakembereinek mindig is intenzív érdeklődésére tartottak számot.