HÍREK

/ 2025. januári lapszám

A mesterséges intelligencia új korszakot hoz az adózásban

A kormány a világ egyik legversenyképesebb adórendszerét hozta létre az elmúlt évtizedben, amely a következő évek gazdasági növekedéséhez is alapot ad – jelentette ki Varga Mihály, decemberben leköszönt pénzügyminiszter az uniós tagállamok adóigazgatási vezetőinek legutóbbi fórumán. Hangsúlyozta: az elmúlt évtizedben jelentősen csökkentettük a GDP-arányos adóelvonást és a digitális átalakítással Európa legnagyobb gazdaságfehérítését hajtottuk végre. Emlékeztetett: 2010 után a nemzeti kormány a gazdasági szereplőkkel való együttműködésre, a munka megbecsülésére építette a gazdaságpolitikát, így az adópolitikát is.

Az elmúlt évtizedben a munkát terhelő adókat drasztikusan csökkentettük, a magyar társasági adó és a személyi jövedelemadó az egyik legalacsonyabb nemzetközi összehasonlításban – jelezte, hozzátéve, hogy mindeközben az adóbevételek és a reáljövedelmek is jelentősen növekedtek. A hazai adórendszer versenyképessége is javult, a Tax Foundation listáján 38 OECD ország között a 7. helyet foglaljuk el az adóversenyképességi rangsorban.

Varga Mihály felhívta a figyelmet: az Európai Unió a versenyképesség terén ma fokozatosan lemarad a világgazdaságban, ezért a magyar EU-elnökség a versenyképesség helyreállítását tűzte ki célul. Az eredmények közé sorolható az EU adóügyi megállapodása, amellyel egyszerűsödik az európai cégek unión belüli adózása, erősödik a tagállamok közötti adatszolgáltatás, javul az ellenőrzések hatékonysága, valamint az új, digitális platformokat is bevonják a közteherviselésbe. Varga Mihály rámutatott: a magyar adóhivatal élen jár a digitalizációban, ilyen az EKÁER-rendszer, az online számlázás, és az, hogy ma már a NAV készíti el több millió adózó bevallását minden évben.