CSÖKKENTENÜNK KELL A FOGYASZTÁST - Interjú Hernádi Zsolttal

– Mit gondol, hogyan lehet fenntartani Európa, azon belül pedig Magyarország energiabiztonságát?

– Nagyon szeretném azt mondani, hogy a zöldátmenet által. De tudjuk, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Tavaly Európa energiaellátá­sának 70 százaléka származott fosszilis forrásból. Nagyságrendileg ugyanek­kora volt az arány Magyarország eseté­ben is. A cél tehát még messze van. El kell fogadnunk, hogy a fosszilis ener­gia nem váltható ki egyik pillanatról a másikra. Ennek fényében rövid és középtávon az energiabiztonság meg­teremtése elsősorban a stabil fosszilis energia biztosításán múlik. Európában az orosz energiától való függés rendkí­vül magas volt, a földgázimport 38 szá­zaléka, míg a kőolajimport 27 száza­léka származott Oroszországból. A ke­let-közép-európai régióban történelmi okokból kifolyólag ez az arány még magasabb. A szomszédunkban dúló háború és az EU-s szankciós politika eredményeképp világos lett, hogy az orosz energiaforrás rövid és középtá­von, szemben az eddigiekkel, kocká­zatot jelenthet. A feladatunk tehát az energiaforrások diverzifikálása, mi­nél több lehetséges forrást bevonni oly módon, hogy ne egy új szereplőtől, új tranzitúttól függjünk nagyon, hanem több szereplőtől függjünk kicsit.

– Hosszú távon milyen megoldást látna az energiaválság leküzdésére?

– Hosszú távon a megújuló ener­giának fontos szerepe van. Az ener­giaválságot akkor tudjuk leküzdeni, ha az ellátásbiztonságot, az energia megfizethetőségét és a fenntartható­ságot egyszerre tudjuk biztosítani. A megújulók képesek mindhárom felté­tel megteremtésére, azonban ez csak hosszú távon lehetőség, mivel a kapa­citások kiépítésének rengeteg a pénz és időigénye. Fontos azonban, hogy tanuljunk a korábbi hibánkból és az erős egyirányú fosszilis függőséget ne újabb függőségre cseréljük. Hi­szen látnunk kell, hogy a megújulók­hoz is szükségesek alapanyagok (pél­dául kobalt, platina, réz), ezeket az alapanyagokat pedig a kőolajhoz ha­sonlóan „finomítani” is kell. Európa pedig a fosszilis forrásokhoz hason­lóan sem a zöldnyersanyagokban, sem pedig ezeknek a finomítójában nem gazdag. Így hát kiemelten oda kell fi­gyelnünk a zöldátmenet kapcsán, hogy egy fatális függőséget nehogy újabb függőségre cseréljünk. A diverzifiká­ciót minden energiaforrás tekinteté­ben szem előtt kell tartanunk. A meg­újulók mellett úgy gondolom, hogy a nukleáris energia szerepét sem sza­bad alulbecsülnünk. Az elmúlt évti­zedekben tapasztalt atomenergia-el­lenesség után rájött most Európa is, hogy az energiaválság leküzdésének felgyorsításában fontos szerepe van ennek az erőforrásnak is.

– Milyen rövid távú megoldást látna ésszerűnek?

– Mint említettem, Európa és ki­emelten a régiónk jelentős mértékben függ a fosszilis, azon belül különösen az orosz eredetű energiától. Annak el­lenére, hogy mindenki azon dolgozik, hogy hogyan tudjuk ezt a függőséget a leghamarabb csökkenteni, reálisan kell látnunk, hogy mint semmi, ez sem egyik pillanatról a másikra fog meg­történni. Egy gyorsított békefolyamat tehát az energiaválság szempontjából is fontos lenne. Oroszország EU-s elfo­gadottságán persze ez nem változtatna, de nem kellene nap mint nap azon ag­gódnunk, hogy érte-e találat az Uk­rajnát átszelő szállítási infrastruktú­rát és jön-e épp kőolaj a Barátság-ve­zetéken. Fontos továbbá, hogy a meg­lévő alternatív kapacitásainkat egy­mással együttműködve maximálisan hasznosítsuk. A jelenlegi környezet egy új, minden ország számára ismeretlen helyzetet teremtett. Abban, hogy rövid távon áthidaljuk a problémát, a regi­onális együttműködéseknek kiemelt szerepe lesz. Ez egyedülálló lehető­séget ad a régiós gazdasági kapcsola­tok azonnali, látványos erősítésére. Az országaink egyenként kicsik, így ös­szefogásra lenne szükség ahhoz, hogy átvészeljük az előttünk álló időszakot és a nemzetközi szintéren versenyké­pesek legyünk.

– Mit gondol, milyen új energiaforrások dominálhatnak a jövőben?

– A megújulóknak és a nukleáris­nak biztosan kulcsfontosságú szerepe lesz a jövőben. De ne felejtsük el, hogy ahhoz, hogy áttérjünk ezekre az ener­giaforrásokra, nem elég megépíteni a napelemeket, felhúzni a szélerőmű­veket. Fejleszteni kell a hálózatot és meg kell oldani az energiatárolást, amiben a hidrogénnek juthat szerep olyan „lapos” országokban, mint a mi­énk. Amennyiben a tárolást nem sike­rül megoldani, létre kell hozni készen­létben álló helyettesítő kapacitásokat, hiszen a megújulók energiatermelése kiszámíthatatlan, energiára pedig ak­kor is szükségünk van, ha nem süt a nap vagy nem fúj a szél. Látjuk tehát, hogy egyelőre nincsen olyan megoldás, ami technológiai szempontból tökéle­tes lenne. De abban bízom, hogy ezt is megoldja az emberiség. Folyamatosan változunk és újítunk. Korábban csak a szénre támaszkodtunk, azóta részben áttértünk az olajra, olajról a gázra, a gáztól elindultunk a nukleáris energia irányába, majd a megújulók felé. Fo­lyamatosan térünk át az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású technológiák irányába az innováció segítségével. Bí­zom benne, hogy mint mindig, az ipar hozni fogja a megoldást.

– Milyen időtávban lehet elképzelni a megújuló energiára való áttérést, és Ma­gyarország tekintetében ezt hogyan le­hetne elképzelni?

– A nukleáris energiának köszön­hetően hozzuk az EU-átlagot fosszilis energiaforrások teljes energiamixhez viszonyított aránya tekintetében. Ez azt jelenti, hogy nem kell gyorsabban dekarbonizálnunk, mint Nyugat-Eu­rópa. Az, hogy ez milyen gyorsan ki­vitelezhető, elsősorban pénz kérdése. Csak, hogy egy számszerű példát em­lítsek, ha Magyarországon a fosszilis energiát teljesen le szeretnénk cserélni napenergiára, a kapacitásbővítésre, a hálózatfejlesztésre és tárolásra egy év­nyi GDP-nket kellene elkölteni. Ha 30 év alatt szeretnénk ezt elérni, minden évben a GDP 3 százalékát kellene erre fordítani. És persze közben ne felejtsük el, hogy globálisan a fogyasztás folya­matosan nő. Látnunk kell tehát, hogy ez egy hosszú, több évtizedes út, az, hogy ebből 10, 20 vagy 50 év lesz, az attól függ, hogy milyen ütemben költ­jük rá a pénzt. Azt azonban szeretném kiemelni, hogy ahhoz, hogy a megúju­lók ki tudják váltani a fosszilis ener­giaforrásokat, ahhoz véleményem sze­rint szükség van arra, hogy piaci ala­pon is megérje a technológia. És nem­csak a jelenlegi energiaár-környezet­ben, de hosszú távon is.

– Hogyan és mennyi idő alatt lehetne biztosítani Magyarország energiaszu­verenitását?

– Hadd javítsam ki a kérdést. Nem Magyarország a helyes földrajzi egy­ség, amikor energiaszuverenitásról gon­dolkodunk. A kérdés az, hogy hogyan tudjuk a régió és Európa energiaszu­verenitását biztosítani. És erre a vá­lasz, ahogyan korábban is említettem, csakis a regionális együttműködés le­het. Magyarország a fosszilis energia szempontjából földrajzilag kedvezőtlen fekvésű. Sem energiaforrásokból nem vagyunk gazdagok, sem tengeri hozzá­féréssel nem rendelkezünk. De nem va­gyunk ezzel egyedül Európában. A mi problémánk a régió egyéb országainak problémája is, és ugyanígy fordítva. A megoldás tehát az lenne, hogy össze­fogunk, erősítjük a régió országai kö­zötti együttműködést, csökkentjük a kelet–nyugati függőségünket és erő­sítjük az észak–déli energiafolyosót.

– Hogyan lehet biztosítani, hogy legyen elegendő energiaforrás?

– Kezdjük azzal, hogy mit is jelent az, hogy elegendő. Azt, hogy a kíná­lat kielégíti a keresletet. Ebből pedig az következik, hogy annak érdekében, hogy minél gyorsabban visszaállítsuk az egyensúlyt, mind a keresleti, mind a kínálati oldalon érdemes beavatkozni. A kínálati oldalon a korábban kifejtett diverzifikáció, a minél megbízhatóbb források megteremtése által tudunk ja­vítani. Rövid távon azonban a mérleg másik oldalának, a kereslet visszafo­gásának kulcsszerepe van az egyen­súly helyreállításában. Csökkentenünk kell a fogyasztást. Be kell indítani az új energiaparadigmát, amely nem a pa­zarlásra, hanem az energiatakarékos­ságra épít. Mind lakossági, mind ipari, mind állami oldalon új szemlélet kell. Rövid távon ez takarékosságot és a fo­gyasztás tudatos visszavágását jelenti, közép- és hosszú távon pedig az ener­giahatékonyság növelése a cél.

– Milyen időtávban és hogyan lehetne csökkenteni az orosz gáztól való függést?

– Szabad alternatív csővezetékes kapacitás hiányában Európa cseppfo­lyósított földgázzal (LNG-vel) tudja kiváltani az orosz gázt. Azonban ez­zel több probléma is van. Az első a kapacitás. Az EU-ban rendelkezésre álló LNG visszagázosító kapacitással nagyságrendileg 100 milliárd köbmé­ter csővezetéki gáz váltható ki évente. 2022 végére közel plusz 20 milliárd köbméter új kapacitás üzembe állását várjuk. Ahhoz azonban, hogy a 160 milliárd köbméter orosz gázt teljes egészében pótolni tudjuk, még az új kapacitások beszámításával is hiány­zik 40 milliárd köbméter. Ez az EU fogyasztásának 10 száaléka, amit ke­resletcsökkentéssel némiképp ellensú­lyozni lehet, de látjuk, hogy nem ki­hívásmentes a feladat. Ám az egysze­rűség kedvéért tegyük fel, hogy hos­szú távon megoldódik a kereslet-kí­nálati egyensúly. Még mindig marad két alapvető probléma. Az egyik az LNG magas karbonlábnyoma, hiszen az európai LNG-import elsősorban a cseppfolyósítás és a szállítás követ­kezményeként, attól függően, hogy honnan érkezik a molekula, akár 61– 176 százalékkal több üvegházhatású­gáz-kibocsátással jár a csővezetékes­hez képest. A másik az ár. Versenyez­nünk kell azért, hogy a termelők Eu­rópába hozzák a terméket, mégpedig leginkább azzal az Ázsiával kell versenybe szállnunk, amely eddig ná­lunk magasabb árat fizetett az LNG-ért. A fő kérdés tehát nem az, hogy ki tudjuk-e váltani, hanem az, hogy milyen áron. A harmadik pedig, hogy a tengeri kikötőből el is kell juttatni a gázt az elosztóhálózatba, amik új típusú együttműködéseket és vall­juk be, kockázatokat is jelenthetnek.

– Milyen fenntarthatósági irányelvek vannak a Molnál, milyen további ter­veik vannak?

– A Molnál 2016-ban kialakítottuk, majd 2021-ben aktualizáltuk a transz­formációra, körforgásos gazdálkodásra és fenntartható fejlődésre épülő stra­tégiánkat. 2050-re kitűzött víziónk, hogy a Mol-csoport kulcsszereplője lesz Közép- és Kelet-Európa alacsony szén-dioxid-kibocsátású körforgásos gazdaságának. Az éghajlatváltozással kapcsolatban vállaltuk, hogy 2030-ra a szén-dioxid kibocsátásunkat 30 szá­zalékal csökkentjük és a beruházási kiadásainkat legalább 50 százalék­ban fenntartható projektekre fordítjuk, 2050-re pedig minden beruházásunk zöld lesz. Stratégiánk megalkotása óta számos mérföldkövet tudhatunk a há­tunk mögött, csak hogy néhányat em­lítsek az idei évből, jelentős előrelé­pés történt a tiszaújvárosi poliolüze­münk építésében, amellyel óriási lé­pést teszünk a további diverzifikáci­óban a műanyaggyártás irányába. El­köteleződtünk a zöldhidrogéngyárunk felépítése mellett, amelynek köszönhe­tően terveink szerint a megújuló for­rásból származó elektromos áram se­gítségével évente 1600 tonna zöldhid­rogént tudunk majd előállítani, 25 000 tonnával csökkentve szén-dioxid-ki­bocsátásunkat. Lezártuk lengyelor­szági akvizíciónkat, amelynek kere­tében több mint 400 töltőállomással bővült a kiskereskedelmi hálózatunk, teret nyitva a fogyasztói szolgáltatá­sok növelésére, valamint megnyertük a hazai hulladékkoncessziót, amellyel évente mintegy 5 millió tonna lakos­sági hulladék fenntarthatóbb kezelé­séért leszünk felelősek. Mindeközben elkészült új székházunk, a Mol Cam­pus, amelyet a legmodernebb techno­lógiák segítségével a környezettudatos működés jegyében építettünk. A kitű­zött céljaink összhangban vannak az EU zöldtörekvéseivel, amik igencsak ambiciózusak és folyamatosan szigo­rodnak. Ezért a következő években sem állhatunk meg, megyünk tovább a stra­tégiánk által kijelölt úton.

– A Mol számára mi okozza a legnagyobb kihívást a következő évek tekintetében?

– Stratégiánk megvalósítása több milliárd dollár beruházási igényű, még normál piaci körülmények kö­zött is kihívás a megvalósítása. Az orosz–ukrán háború azonban rávilágí­tott arra, hogy fosszilis függőségünk jóval nagyobb, mint ami a köztudat­ban eddig benne volt. A háború kitö­résével az ellátásbiztonság és az ener­giaszuverenitás került az európai és nemzeti politikák központjába. Egyik oldalon tehát dollárok milliárdjait kell belefektetnünk az orosz energiá­tól való függetlenedésbe, a kapacitá­sok kiépítésébe, technológiai átállítá­sokra és alternatív energiaforrások le­kötésébe. A másik oldalon az eddig is ambiciózus klímavédelmi célok nem­csak hogy nem enyhülnek, hanem to­vább szigorodnak, további előre ho­zott beruházási igényeket támasztva az eddig is óriási költségű energia­átmenetnek. Úgy kell dolgoznunk a 2050-es célkitűzések elérésén, hogy közben akut problémák kötik le a fi­gyelmünk nagy részét: hogy legyen mivel fűteni télen és mindenki tud­jon tankolni reggel, amikor iskolába viszi a gyerekeit. Végül a kapkodó rendszerszintű beavatkozások vagy be nem avatkozások a piaci folyama­tokba (például szankciók, korlátozá­sok, ár- és tarifaszabályok) sem kön­nyítenek az így is nehezen kiszámít­ható iparági környezetben.

– Hogyan jelenik meg az energiaválság a Mol-csoport pénzügyi adataiban, pénz­ügyi jelentéseiben?

– Látszólag pozitívan. Így van ez minden integrált energiavállalat ese­tén, hiszen a jelenlegi piaci környe­zet, a magas energiaárak, magas urál– brent ár közötti különbség alapve­tően kedvez nekünk. Ugyanakkor a másik oldalról a magas energiaárak megállították a járvány utáni gazda­sági kilábalást, és a recessziós keres­letcsökkenés már kevésbé hat pozi­tívan bármely vállalatra. Mindeköz­ben az Európa-szerte tapasztalható ál­lami beavatkozások, ársapka és ága­zati különadók formájában erőtel­jes nyomást gyakorolnak a Mol-cso­port pénzügyeire és működésére egyaránt. A kormányzati elvonások tel­jes mértéke csoportszinten persze nagyobbak, mint versenytársaink­nál. Ez pedig mind az energiaszuve­renitás megteremtéséhez és a zöldát­menethez szükséges beruházásoktól vonja el a pénzt.

– Az IFRS-ek mennyiben adnak lehe­tőséget a különböző kockázatok kezelé­sére, a szükséges tartalékok megképzé­sére a pénzügyi jelentésekben?

– Mint említettem, a háború következ­tében a Mol-csoport jelentős beruházá­sokat kényszerül végrehajtani annak ér­dekében, hogy a régió energiabiztonsága fennmaradhasson. Ezek egy része már elkezdődött, a döntő része viszont a kö­vetkező években fog megvalósulni. Ezek a kiadások nem láthatók az idei pénz­ügyi jelentésekben, mivel olyan beru­házásokról beszélünk, amelyek a jövő működését fogják szolgálni, és megté­rülést is várunk tőlünk, ezért ilyen jog­címen nem képezhető külön céltarta­lék. A mérlegünkből ettől függetlenül láthatók általánosan a pénzügyi tarta­lékaink, a tőkeerősségünk, de az nem, hogy az ellátásbiztonság megteremtése érdekében milyen beruházásokra kény­szerülünk.

NÉVJEGY

• 62 éves, 4 gyermek édesapja
• 1986-ban diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem
• Ipari tervező-szervező szakán közgazdászként
• 1987–1988 között előadó az Unicban Rt.-nél
• 1989-től osztályvezető, 1990-ben főosztályvezető-helyettes, 1990– 1991 között főosztályvezető, 1991–1992 között ügyvezető igazgató, 1994-től 2000-ig vezérigazgató-helyettes a K&H Bank Rt.-nél
• 2000–2001 között a Mol Nyrt. elnöke, 2001-től elnök-vezérigazgató
• Címzetes egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem díszpolgára
• Esztergom és Százhalombatta város díszpolgára
• 2013-ban a Magyar Nemzeti Bank Költségvetési Elemzések Igazgatóságának igazgatója
• Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetés
• BÉT, A hazai tőkepiac fejlesztéséért – Életműdíjat kapott