AZ ORSZÁG GAZDASÁGÁNAK ZÁSZLÓSHAJÓJA VAGYUNK - INTERJÚ KOJI LÁSZLÓVAL

Immár másodjára választották meg a szakszövetség élére. Mik a tervei, ho­gyan látja a szervezet jövőjét, mit érde­mes tudni az építési vállalkozók szak­mai érdekképviseletéről?

– Mivel időközben változott az alap­szabályunk, immáron négy évre válasz­tottak meg: az elnöki tisztséget 2023-ig viszem. Az Építési Vállalkozók Orszá­gos Szakszövetségének (ÉVOSZ) ala­pításakor és most is az a célunk, hogy tagjaink számára minden segítséget megadjunk a sikeres működéshez. Ez­alatt nem csak és kizárólag azt értjük, hogy a jogszabályváltozások kapcsán javaslatot teszünk a kormány számára, vagy véleményezünk egy-egy terveze­tet, önállóan fogalmazunk meg javas­latokat, hanem például sok képzést in­dítunk, előadásokat tartunk és ajánlá­sokat adunk ki. Szeretnénk hatni a ki­sebb vállalkozásokra is, hogy a gazda­sági tevékenységük színvonalasabb és sikeresebb lehessen.

Célunk és érdekünk a feketegazdaság felszámolása és a minőség fenntartása. Az ÉVOSZ tavaly decemberben volt 30 éves, és mint ilyen régi szervezet, érde­mes tudni, hogy az első érdekvédelmi szövetség volt, amely a rendszerváltás környékén megalakult. Már a piacgazda­ság első szeleire látszott, hogy meg kell fogalmazni az érdekeinket, és képviselni kell azokat. A szervezet akkor a német, osztrák és svájci érdekképviseleti min­tára építve jött létre, beleértve az okta­tási és képzési struktúrát is.

– Kik a tagok? A kisebb cégek is számíthatnak segítségre?

– Összesen 220 sikeres közepes és nagy építési szervezet tartozik a tag­jaink közé, és rajtuk keresztül a tag­ság végül is gyakorló vállalatvezetők­ből áll. Ezen vállalatok az országban az évente mintegy 4300 milliárd fo­rint értékű építési piacból nagyjából 2000 milliárdot teljesítenek. Az építési piacon mi mindig egy tág szolgáltatási piacot értünk, méghozzá a mély- és ma­gasépítést, a magáncélú lakásépítést és -felújítást is, vagyis a teljes építési gaz­daságot. A kisebb cégek számára kép­zéseket és előadásokat is tartunk, akár adózási, elszámolási kérdésekben, de szakmai témákban is.

– Az elmúlt években óriási boom szemtanúi lehettünk az építőipar te­rületén, ugyanakkor elemzők szerint ez a növekedés most lelassult, sőt 2019 utolsó negyedévében meg is állt. Mit le­het mondani az építőiparról számok­ban?

– Az elmúlt időszakban valóban érde­kes számokat produkált az ingatlanpiac. Míg az elmúlt három év számai szerint évente folyamatosan húsz százalék feletti volt az építési gazdaság teljesítményének növekedése, addig az előző év decem­beri adata már 8 százalékos csökkenést mutat a korábbi év hasonló időszakával összevetve. Ugyanebben az időszakban a vasúti beruházások megrendelései pél­dául 20 százalékkal estek vissza. Persze a teljes évre vonatkoztatva még mindig azt látjuk, hogy 24 százalékos a bővü­lés. A decemberi megtorpanás és csök­kenés ellenére az elemzők arra következ­tetnek, hogy a következő évre 5–7 szá­zalékos növekedésre van esély.

Elmondhatjuk, hogy az éves 4300 milliárdos forgalmunkkal az ország gazdaságának zászlóshajója vagyunk. A fenti számokból jól látszik, hogy a 2017–19 években tapasztalt építőipari teljesítménynövekedés meghaladja a 80 százalékot. Az idei évtől egy lassúbb, de tartósabb bővülés elfogadhatóbb üz­leti kockázatokat hozhatna az ágazat számára. A beruházási ciklus mély­repülésének is van esélye, amit min­denképp el kell kerülni. Az ÉVOSZ a konszolidáltabb, egyenletes ágazati növekedés vagy szinten tartás érde­kében javasolt a kormányzat felé épí­tési-beruházással együtt járó országos programokat. Az ÉVOSZ 2019–23 kö­zött a kormányzat építési kereslet-kí­nálat kiegyenlítő szerepére folyama­tosan számít.

– A konjunktúra hatására kialakult munkaerőhiány mennyi esetleges idő­beli csúszást okozott?

– Az időbeli csúszás általában eset­leges, nem volt valószínűleg több. Sokszor az egyes nagyobb projektek­nél az előkészítettség esetleges hiá­nyosságai is okozhatnak csúszást. Az­tán előfordul az is, hogy a csúszás in­doka a többféle igények megjelenése, ugyanis a szolgáltatást úgy kell nyúj­tani, hogy az a megrendelőn kívül még néhány egyéb érintettnek, például fe­leségnek, ügyvédnek is megfeleljen.

A munkaerőhiány az elmúlt év­ben mindeközben már enyhülni lát­szik. Tavaly már 120 ezerrel többen dolgoztak az ágazatban, mint az azt megelőző évben. Ez is egy nagy mon­dása az építésgazdaságnak: nincs még egy olyan másik ágazat, amely en­nyi közmunkást és munkanélkülit szí­vott volna fel az elmúlt években. Az ő képzésük is kihívást jelent a piaci szereplőknek.

A feketefoglalkoztatás ugyanakkor az építési piacra leginkább jellemző visszaélés, amely kezdődhet a mun­kavédelmi előírások be nem tartásá­val vagy akár a be nem jelentéssel. Az ellenőrzéseknek ezen irányban is biz­tosan visszatartó ereje lenne, hiszen most az a jellemző, hogy a munkaerő a kisebb ellenállás felé áramlik, azaz a munkavállalók ahhoz a foglalkoz­tatóhoz mennek, ahol alacsonyabbak a követelmények.

– A lakásáfa változása és az átme­neti rendelkezések hogyan érintették az ingatlanpiacot?

– A korábbi megrendelések teljesíté­sének az igénye a megrendelők részéről megnőtt, és irreális elvárásokat támasz­tott az egyébként is munkaerőhiánnyal küzdő területtel szemben. A lakásáfa emelése, illetve inkább úgy fogalmaz­nék, hogy a magas áfatartalom közvetve vagy közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy a magánmegrendelők, azaz elsősorban a lakásépíttetők és -felújítók több eset­ben a szerződés nélküli munkavégzést válasszák. Sajnos ez egyik félnek sem jó, hiszen sem a szerződéses feltétele­ket, sem pedig a fizetési ellentételezést nem rögzítik. Ezen túlmenően ez az ál­lamkasszának sem jó, hiszen jelentős áfatartalomtól esik el. Egy gyors fejszá­molás alapján azt mondhatjuk, hogy ha a feketegazdaság mértéke nagyjából 18 százalékot tesz ki, akkor mintegy 1000 milliárdnyi az a lakásépítési szolgálta­tás, ahol nem készül szerződés, ha azt feltételezzük, hogy ez az esetek 60 szá­zalékában történik így. Ha azt nézzük, hogy ennek a teljesítménynek nagyjá­ból 60–65 százaléka az anyag- és fu­varköltség, akkor maga az építés, sze­relés a 35–40 százalékát teszi ki. En­nek az áfatartalma pedig 80–100 mil­liárd forint. Ettől a költségvetési bevé­teltől esik el az államkassza évente a fe­ketegazdaság miatt. Ezért is tartjuk fon­tosnak ennek a területnek a kifehéríté­séért tett erőfeszítéseket, mint például, hogy a kistelepüléseken élő és építő, fel­újító magánszemélyek bizonyos feltéte­lek megléte esetén (e-építési napló ve­zetése és számlák gyűjtése) ötmillió fo­rintig visszaigényelhetik az áfatartalmat. Ez egyértelműen arra ösztönzi a magán­megrendelőket, hogy tisztán és szerző­déskötés mellett rendeljenek meg épí­tési szolgáltatásokat.

Az összes építőipari építés-szerelési tevékenységen belül például Német­országban a „lakásügy” 37 százalékos nagyságrendet jelent, az EU 28 orszá­gában 36 százalékot, Magyarországon pedig ez az arány 18 százalék. Van te­hát ok arra, hogy erre a szegmensre fo­kozottabb figyelem irányuljon.

– A szerződés nem megkötése nem a vállalkozónak kedvez?

– Nem, hiszen miért lenne érdeke a vállalkozónak, hogy nem lehet biztos, hozzájut-e a pénzéhez. A megrendelő ilyenkor a 27 százalékkal magasabb összeg megfizetését akarja megúszni, ugyanakkor ez egy kicsit érthetetlen is, hiszen amikor vasalót veszünk, akkor sem kérdezzük meg, ki lehetne-e hagyni az áfa megfizetését, amire lényegében a végfelhasználó köteles. A felújításnál vagy a lakásépítésnél szintén „nagy ér­tékű jószágról” beszélünk. A szerződés megléte mindkét félnek fontos lenne. En­nek elmulasztása egyébként leginkább a budapesti és agglomerációban zajló fel­újításokra jellemző. Az ÉVOSZ elnö­keként a tisztességes vállalkozókat érő versenyhátrányt mint az ilyen ügyletek következményét érdemes még megem­líteni. Mindebből következik, hogy to­vábbra is a megrendelőt kell ösztönözni arra, hogy kössön szerződést, és számla alapján fizessen a lakásfelújításért, a la­kásépítésért.

– Milyen nehézségekkel néznek még szembe, és milyen további javaslatokat fogalmaztak még meg?

– A kormányzat számára minden év­ben 10 pontból álló javaslatcsomagot ál­lítunk össze. A startégiánkat felméré­sekre és elemzésekre alapozzuk, és hoz­zájárulunk a kormány ez irányú straté­giájának megalkotásához.

Az egyik fontos probléma, hogy a ha­zai építőipar alapanyagigényét a kör­nyező országokból származó importtal kénytelen kiegészíteni. Ennek azonban pótlólagos költség- és időigénye van. A háttéripari termékek beszerzésénél a termékek 95 százalékánál a kivitelező építőipar nem tud közvetlenül a gyártó­tól vásárolni: kereskedőláncok kötik le kapacitáslekötési szerződésekkel a ter­mékeket, így két-három kereskedőilánc-áttét sem ritka a beépítendő anyagok, szerelvények beszerzésénél. Ezt a „ma­gyaros” helyzetet érdemes lenne alapo­san kiértékelni, elemezni, és valamilyen megoldást találni.

A foglakoztatás és a feketegazdaság ellenőrzésére egyébként javasolnánk a NAV számára, hogy támogató módon, a hozzá beérkezett adatok elemzése men­tén keresse meg az érintett vállalkozá­sokat, és jelezze vissza a számukra, ha ellentmondást talál. A figyelemfelhívás és az esetleges szankcionálás után biz­tosan tisztulna valamelyest az elszámo­lásuk.