A SZÜKSÉG NAGY ÚR - Interjú Dr. Rab Árpáddal

– Jövőkutatóként előre lehet jelezni egy olyan járványt, mint a koronavírusé? Látták előre, hogy ekkora lesz a baj?

Olyannyira igen, hogy már évek óta mondjuk mi, trendkutatók, hogy ha egy betegség elszabadul, akkor óriási járvány lehet a világban, hiszen túlnépesedés van, sokan vagyunk a bolygónkon, városia-sodás jellemzi a korszellemet, ráadásul emellé társul még a szuperkonnektivitás trendje is. Mindig bárhol mindenki­vel tudunk találkozni. Ez táptalaja an­nak, hogy egy világjárvány alakuljon ki. A Föld összezsugorodott, egy jár­vány gyors elterjedése megakadályoz­hatatlan. A digitális kultúra pedig tesz arról, hogy mindezt hatalmas figyelem kövesse, és akár a szükségesnél nagyobb pánik alakuljon ki.

Ezt mesterséges intelligencia segítsége nélkül is előre lehetett jelezni, hiszen ha belegondolunk, hogy ha egy-egy tech­nológiai újítás hónapok alatt el tud ter­jedni, akkor egy vírusnak ennél keve­sebb idő is elég. Viszonyításképpen jegy­zem meg, hogy a vasúthálózat elterjedé­sének még 125 év kellett. Ma pedig egy online streamszolgáltatásnak pár nap is elegendő, hogy körbejárja a világot. Egy vírusnak vagy biológiai hatásnak elég pár hét, ahogyan más betegségek terjedésé­nek is. Addig azonban, amíg nem törté­nik valódi tragédia, úgy látszik, sem a kormányok, sem a cégek nem tesznek valódi lépéseket a megelőzésre vagy az előremenekülésre. Most kapkod min­denki védőfelszerelés, maszk, kesztyű és távoktatási anyagok után.

– Fel lehet vagy fel kellett volna ké­szülni egy ilyen járványra? Mit változ­tat ez meg hosszú távon?

– Az egészségügyet automatizált meg­oldásokkal kell felkészíteni egy ilyen helyzetre, amihez a technológia rendel­kezésre áll. A digitális fejlesztéseknek általában nem fizikai akadályai szoktak lenni, hanem a pénz és a felsőbb dön­téshozók elszántsága. A világ egyetlen egészségügye sem bír el hirtelen ekkora terhelést. De ha vannak tartalék, auto­matizált és robotizált rendszereink, ak­kor ezek ilyenkor munkába állíthatók, rá­adásul az egészségügyi dolgozók egész­ségét sem kockáztatjuk.

Érdemes a világra és az emberiségre úgy tekinteni, mintha egy élő szerve­zet lenne, amelynek a védekezőképes­ségét kell javítanunk. Milyen megküz­dési stratégiáink vannak? Vajon képe­sek vagyunk-e úgy kijönni egy három hónapos önként vállalt karanténból, hogy közben tíz kilót fogytunk, részt vettünk egy online kurzuson, átválo­gattuk a könyveinket és mindent lepo­roltunk? Vagy depressziósan ülünk ott­hon az Armageddonra gondolva, és a túlélésre játszunk? Nyilván az előbbi­től fejlődünk. Mivel a járvány váratla­nul ért mindenkit, főleg itt, Magyaror­szágon, én azt gondolom, hogy aki úgy fejezi be ezt az időszakot, hogy nem bu­kott semmit, az már jó, elmondhatja, hogy megcsinálta.

A cégek esetében is hasonló a hely­zet. Akkor tud majd a jó megmaradni a vészhelyzet után, ha a változást meg­érti; nemcsak problémát old meg, de szervezetfejlesztési kísérleteket hajt végre, például spórol azon, hogy nem jár be mindennap dolgozni. Mindenki­nek ki kell fejlesztenie a biológiai im­munitása mellé a digitális immunitását is. A home-office rendszere például az informatikai cégeknél már régóta mo­tivációs eszköz, hiszen a fiatalok szá­mára ez fontos. Lehet, hogy most több cég jön rá arra, hogy a hatékonyságot nem az növeli, ha a munkatárs bent ül az irodában. Ezt a rendszert még ta­nulnunk kell: mind a távmunkát, mind a távoktatást. Akkor tud valami elter­jedni, ha sokan megtalálják az érdekei­ket benne, és az értékveszteség mellett több nyereséget azonosítanak.

– Könyvének címe: A digitális kul­túra kettős köre. Mire céloz ponto­san ezzel, és mit gondol, hogy a jelen helyzetben a magyar digitális kultúra elég-a az online oktatásra való átté­résre, még ha csak átmenetileg is?

– A könyvben arra utalok, hogy min­den jellemzőnek két oldala van. Például a másolhatóság ilyen. Egyrészt első né­zetben rossz, hogy minden másolható, mert egy üzleti potenciált elvesz a cé­gektől, másrészt egy másikat megnyit. Az első példány előállításának költsége magas, míg az összes többié nulla. Ez korlátlan lehetőségeket ad. Ez az egy tény gyökeresen mássá teszi a digitális és az információs termékek piacát az eddig megszokott iparágakétól.

Az, hogy például a NAV számtalan funkciója online is elérhető, jó példa arra, hogy az emberek nyelvére kell le­fordítani a technológiai opciókat. Az, hogy a bevallásokat online be lehet adni, vagy hogy az e-kormányzat ke­retében ügyek intézhetők személyes jelenlét nélkül, ezt mutatják meg. Az embereknek nem arra van szükségük, hogy tudják, mi hogyan működik, ha­nem hogy megoldjon egy kihívást az életükben. Csak használni szeretné­nek dolgokat, amiket el kell intézniük – a lehető legegyszerűbben, de biz­tonságosan. Erre a kényelmi megkö­zelítésre – önös érdekből – a digitális gazdaság szolgáltatásai is nagymérték­ben ránevelnek.

A szükség nagy úr, így ma azok is ezen eszközökhöz kényszerültek, akik elutasítók voltak például a közösségi médiával szemben. Szerencsére gyor­san bele lehet mindezekbe tanulni. Ér­dekes módon amióta a járványügyi kor­látozások zajlanak, jóval kevesebb a kö­zösségi média értékét kritizáló hangot hallunk – mert most az előnyök eltom­pítják a lehetséges veszélyeket.

– Azért azt látjuk, hogy a digitális oktatás nem megy zökkenőmentesen. Ön részt vett egy drága e-learning kép­zésen a Corvinus Egyetem jóvoltából és valószínűleg az egyetlen ilyen tu­dású szakember a témában. Mit gon­dol, mekkora csorbát szenved most az oktatás?

– Sokak számára ez tényleg új képes­ség, pedig az e-learningről is vagy tíz éve beszélünk. Nagyon nehéz egy ok­tatási tananyagot elkészíteni úgy, hogy az az online térben jól használható le­gyen és számonkérhető tudást adjon. Az én e-business-órám anyagának felét tettem digitálissá két kollégám segítsé­gével tavaly két hónap alatt. Az az elő­nye annak, ha ezt valaki megcsinálja, hogy utána szabadon és akárhányszor felhasználhatja és kiegészítheti, testre is szabhatja. Az e-learning nem egysze­rűen a hagyományos oktatás más csa­tornán való közvetítése, hanem újszerű tanítás. Erre felkészülni nagyon sok idő, energia és szaktudás kell. Jelen pilla­natban egy csatornaváltás történik, ami a hirtelensége miatt hatalmas terhet ró diákokra, szülőkre, tanárokra egyaránt. Itt is igaz, hogy a probléma megoldása mellett érdemes előre gondolkodni ab­ban, hogy mi maradjon meg az újszerű módon a későbbiekben is.

Azt gondolom, hogy valahogy meg­mentjük a félévet, lesz érettségi. Az egyetemeken nem is kérdés, hogy lesz vizsgaidőszak. A szorgalmasak fog­nak tanulni, nem lesz mit behozniuk. Inkább az alsóbb fokú oktatással van gond, ahol az a cselekedet, hogy be­megyek az iskolába, még nagyon fon­tos motiváló erő. Ha a szülő és a tanár nem talál ki valamit, hogyan vegye rá a gyereket a tanulásra, akkor ez az idő kiesik. Lesznek hősök, és lesznek sim­lisek is. Ennek a hirtelen váltásnak a számonkérés látja a legnagyobb kárát.

Az a javaslatom mindenkinek, hogy ne csak a túlélésre játsszon, tűzzön ki valami meghatározott célt. A nagyobb diákoknak sem javaslom, hogy elsu­mákolják a tanulást. Lehet, hogy most a rendszer és anya-apa engedi a lazább felkészülést, de az hosszú távon nem lesz kifizetődő. A kisebbek motiválása már nehezebb, nekik nagyobb szüksé­gük van a fizikai ottlétre az iskolában.

A távmunkában és a távoktatásban az a nehéz, hogy ránk hárítja a felelőssé­get, ilyenkor kell nagyon megérteni, hogy miért tanulunk, és miért dolgo­zunk. Nagy kihívás.

– Pénzügyileg mik a kilátások? Mi­lyen gazdasági forgatókönyvek lehet­nek?

– Most úgy látszik, hogy minden kor­látozó intézkedés nagyjából három hó­napra tervezett, ha annál tovább tartana, annak beláthatatlan következményei len­nének. A gazdasági életet így is megha­tározza év végéig ez a történet. Meg kell találni az egyensúlyt a járvány megfé­kezése és a gazdaság megmentése kö­zött, a terápia nem kerülhet többe a tár­sadalomnak, mint a betegség. Nemcsak anyagi veszteségekről van szó, de lelki, társadalmi válságról is.

Mindenki ezzel a néhány hónappal szá­mol, mert ha nagyjából bejön, hogy min­denki otthon marad, akkor sikerül an­nyira lelassítani a terjedést, hogy az egész­ségügyi ellátórendszer elbírja a betege­ket. Lehet olyan is, hogy valaki a szigo­rítások feloldása után betegszik meg, de ezek az esetek már elszigeteltek lesznek.

Hosszú távon, azt gondolom, arra kell berendezkedni, hogy három-öt évente lesz egy ilyen járvány. A kérdés az, hogy ebbe beleroppannak-e a gazdaságok, vagy ki lehet-e találni olyan felkészülési metódust, amellyel a helyzetek menthe­tők és a veszteségek minimalizálhatók lesznek. Ha most beletanulunk a távmun­kába, távoktatásba, és a cégek át tudják alakítani a portfólióikat, akkor biztosan védhető lesz a fejlődéscentrikus világ.

A szezonális iparágak, mint amilyen a turizmus is, reméljük, hogy nyár vé­gére magukra találnak. Az embereknek szükségük is lesz egy kis felüdülésre, hiszen a nyár eleji rendezvények való­színűleg még mind elmaradnak majd.

– Kutatja a mesterséges intelligen­ciát. Mire számítsanak a könyvelők rövid és hosszú távon? Hogyan érinti most őket például a járvány?

– Ez egy jó kérdés, mert az alanytól is függ, hiszen, ha úgy áll hozzá va­laki, hogy a könyvelés 80 százaléka, bár automatizálható, de én megveszem a szoftvert, és azt mondom az ügyfelek­nek, hogy továbbra is magas színvona­lon végzem el a munkám, hiszen senki más nem ismeri úgy a vállalkozásod sa­játosságait, mint én. Egy – bár adószak­értők által fejlesztett – egyenprogram soha nem lesz képes úgy értelmezni a jogszabályokat és szabályváltozáso­kat, mint az ember, és nem tudja felis­merni azt, hogy az adott cég számára mi lesz a legkedvezőbb adózási forma vagy értékelési rendszer. Ilyen módon azoknak áll majd a világ, akik kicsit tudnak cégvezetői, tulajdonosi szem­mel is nézni az ügyfeleik könyveire, és úgy segíteni a munkájukat, hogy men­torként megmutathassák a helyes cég­vezetői döntéseket és lehetőségeket. Vagyis a könyvelési szakma humán­oldala kerülhet előtérbe, hiszen az üz­leti döntéseket gépek nem hozhatják meg helyettünk, egy könyvviteli isme­retekkel nem rendelkező cégvezetőnek viszont szüksége van iránymutatásra. Most, járvány idején is, és később is. Ha valaki most meg tudja tartani az ügyfeleit, az valószínűleg jó partner­séget lesz képes kialakítani. Ez most egy hálózati próba, ha most jól műkö­dik, akkor később is. Vagyos az, hogy az ügyfelekkel személyesen vagy tele­fonon és online tartjuk a kapcsolatot, irrelevánssá válik. El kell tolni a mun­kavégzést az értékteremtő, a mentori, a személyre szabott cselekvések felé, mert a rutinfeladatokat elvégzi majd a szoftver és a felhőszolgáltatás.

– Hogyan lesz valakiből jövőkutató?

– Inkább trendkutatónak tartom maga­mat. Valamilyen szinten minden ember­nek jövőkutatónak kell lennie, ha boldo­gulni szeretne az életben, hiszen, ha be­legondolunk, már az, hogy milyen szak­mát választunk, egyfajta jövőbe látási képesség: szeretnénk olyasmivel foglal­kozni, amire hosszú távon szükség van. Az én kutatási területem is ilyen és erre az elvre épül: jelenleg az e-business ok­tatásában találtam meg egy olyan piaci rést, amelyben a szaktudásom sokáig tud érvényesülni anélkül, hogy a tavaly összeállított e-learning anyagom nyomán feleslegessé válnék. Hétről hétre újdon­ságokat lehet hozzátenni, és a szakmai felkészültségem kell ahhoz, hogy nap­rakész tudást adjak.

Néhány éve cégeknek is és a kormány­nak is készítek anyagokat, amelyekben azt elemezzük, hogy mire lehet számí­tani 5-10-15 év múlva. Ezek inkább for­gatókönyvek, ha ez és ez történik, ak­kor az egyes forgatókönyv valósul meg, ha pedig az, akkor a kettes. Ezek na­gyon fontos anyagok stratégiák elkészí­téséhez. Alapvetően a média is ezt csi­nálja, kicsit kevésbé tudományos ala­pon: találgat. Ha például megjelennek a 3D nyomtatók, akkor azt állítják, hogy most már mindenki 3D nyomtatni fog, és így tovább. Az egyes trendek – mint a digitalizáció vagy a mesterséges in­telligencia kutatása – nyomán igyek­szem vizsgálni, hogy milyen kimenet­elei lehetnek egyes jelenségcsoportok­nak, eseményeknek.

A változások valódi mélységét kell meg­érteni, ehhez szükséges a múlt ismerete és a jelen széles körű trendvizsgálata. Ezek alapján több évre előre hiteles forgató­könyveket lehet felállítani.